6. csoport - Örülnek is, mérgelődnek is

2003.03.30. 21:24
Címkék
Spanyolországban keserű szájízzel vették tudomásul, hogy a válogatott, miután a 83. percig hátrányban játszott, csak döntetlent ért el Kijevben.
"Fekete pont” – írja a vasárnapi Marca, míg az As azt javasolja, hogy a játékosok felejtsék el Gorskovnak a ráadás pillanataiban szerzett bombagólját, és "Jöjjön ismét a bajnokság!”. A nemzeti csapat tagjai sem repestek az örömtől, gyászhangulatról azonban szó sincs. "Jó mérkőzés volt két teljesen eltérő stílust képviselő csapat között. Sajnálom az elszalasztott lehetőséget, hiszen a győzelemmel minden bizonynyal megalapoztuk volna a továbbjutásunkat. Úgy érzem, igazságos eredmény született” – nyilatkozta Inaki Sáez, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya. A csapatkapitány, az egyenlítő találatot jegyző Raúl a következőket mondta: "Mindent elkövettünk a győzelemért, de az az igazság, hogy a döntetlen sem rossz. Továbbra is vezetjük a csoportot, sorsunk a saját kezünkben van. Ha a következő mérkőzésünkön legyőzzük az örményeket, akkor nagyon közel kerülünk a továbbjutáshoz.”Az ukránok szövetségi kapitánya, Leonid Burjak sem tudta eldönteni, örüljön-e vagy bánkódjon. "Pár perccel a vége előtt még a zsebünkben éreztük a három pontot, a lefújáskor viszont örülnünk kellett a döntetlennek is. Újra bebizonyosodott, hogy a világklasszisok ellen elég egypercnyi kihagyás is, és könyörtelenül megbüntetik az ellenfél hibáit. Szerencsére a hosszabbítás perceiben a válogatottban először szereplő Gorskov élményszámba menő gólt lőtt, amivel itthon tudtunk tartani egy pontot” – morfondírozott a szakvezető.
Legfrissebb hírek

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
10 perce

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
23 perce

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
25 perce

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
50 perce

Lemondott posztjáról a szaúdi szövetség elnöke a világbajnoki kiesés után

Foci vb 2026
1 órája

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
1 órája

A japánok szerint ugyanannyi az esélyük a továbbjutásra, mint Brazíliának

Foci vb 2026
1 órája

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik