
Arne Friedrich (elöl) és Kevin Kuranyi, a két fiatal német kemény csatára készül (Fotó: Reuters/Alexandra Winkler)

Arne Friedrich (elöl) és Kevin Kuranyi, a két fiatal német kemény csatára készül (Fotó: Reuters/Alexandra Winkler)
A góllövés valószínűleg Miroslav Klose (Kaiserslautern) és Fredi Bobic (Hannover) reszortja lesz. Klubjuk ugyan egyaránt elég ramatyul áll a Bundesligában, de mindketten jó formában vannak. "Folyton azt hallom, hogy csatárgondokkal küzdünk, de ez nem igaz” – háborgott a hiúságában megsértett Klose, aki pedig a vb után valóban nehezen találta meg önmagát. Akárcsak maga a válogatott, amely legutóbb barátságos mérkőzésen megérdemelt, 3–1-es vereséget szenvedett a spanyoloktól.
A litvánoknál új szakvezető ül a kispadon, Algimantas Liubinskas személyében. Problémái neki is vannak, nem számíthat a csapatkapitány Raimondas Zutautas, a védő Andrius Skerla és a támadó Robertas Poskus játékára. "Küzdeni fogunk, tekintet nélkül a sérülésekre és az esélyekre” – ígérte elszántan Liubinskas.
A csoport másik mérkőzésén Skócia fogadja Izlandot, abban a reményben, hogy végre megszerzi első hazai győzelmét Berti Vogts irányításával. Nehéz megítélni, mit tudhat a "Terrier” fiatal együttese, amely nemrég megverte Kanadát 3–1-re, majd 2–0-ra kikapott otthon az írektől, úgy, hogy egyszer lőtt kapura. A mostani összecsapásnak óriási jelentősége van a második hely szempontjából, s ezt jól tudja Don Hutchinson is: "Ha nyerni tudnánk, hatalmas lépéselőnybe kerülnénk, és készülhetnénk a németek megelőzésére, hiszen mi is az első helyet vettük célba” – jelezte a West Ham futballistája.
"Nem törődöm a világranglistával” – legyintett bölcsen az izlandiak hadvezére, Atli Edvaldsson arra a felvetésre, hogy a FIFA rangsorában csapata előrébb áll, mint a skót válogatott. "Látatlanban kiegyeznék a döntetlennel” – tette hozzá. Eidur Gudjohnssennek viszont nagyobb az étvágya. "A három pont felérne egy világbajnoki győzelemmel” – jelentette ki a Chelsea gólvágója.
Németország–Litvánia
Nürnberg, 19.00
A várható kezdő csapatok
NÉMETORSZÁG: Kahn – Friedrich, Ramelow, Wörns – Hamann, Kehl, Rau, Frings, Schneider – Bobic, Klose
LITVÁNIA: Stauce – Gleveckas, Dedura, Barasa, Zvirgzdauskas – Semberas, Morinas, Razanauskas, Mikalajunas – Maciulevicius, Fomenka
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






