A horvátok törik magukat

Vágólapra másolva!
2003.03.28. 22:32
Címkék
Hihetetlen érdeklődés kíséri és erős kételkedés övezi a horvát válogatott szombat esti, Belgium elleni fellépését. A szurkolók ugyanis nem bíznak az idősödő Otto Baric szövetségi kapitányban, aki csaknem negyven játékost tesztelt legújabb kori "munkássága” során. Az egyik közülük Miki Rapaic, aki remek formának örvend tavasszal a horvát bajnokságban, ám a szerdai felkészülési mérkőzésen alig találkozott a labdával. Mivel Rapaic nem vett részt az alapozáson, sokan attól tartanak, hogy az előttünk álló meccsen nem bírja majd a tempót. Baric mégis neki szavaz bizalmat Babiccsal szemben – a horvát szurkolók pedig görcsbe rándult gyomorral várják az összecsapást. A drukkerek hangulatát cseppet sem javítja, hogy Niko Kovac eltörte az orrát, míg Ivica Olic, az első számú csatár arccsonttörést szenvedett, és nem játszhat. (Miljenko Mumlek már korábban kidőlt a sorból.)Mégis miben bízhatnak a házigazdák rajongói? Leginkább kedvenceik mentalitásában. Abban, hogy a pepita mezesek a tőlük szokott lelkesedéssel, győzni akarással két vállra fektetik a belgákat. A sajtó a kézilabda-válogatott világbajnoki diadalát hozta elő példaként, mondván, a kéziseket sem tartották sokra a vb-n, mégis aranyéremmel távoztak Portugáliából. A Maksimir-stadionban kivívandó győzelem felérne egy világbajnoki sikerrel – legalábbis a házigazdák szurkolóinak. A játékosok számára a lét a tét, hiszen Horvátország válogatottja két meccsen szerzett egy pontjával a negyedik helyet foglalja el a csoportban. Otto Baric – mintha érezné a vesztét – már bejelentette, hogy a jövő héten beszélni fog a szövetség illetékeseivel a további sorsáról. Ha nem jön semmi közbe a kezdő sípszóig, a horvátok így állnak föl: Pletikosa – D. Simic, R. Kovac, Simunic – Srna, Rosso, Tudor, Zivkovic, Rapaic – T. Maric, Prso.Lehet, hogy nem lesz telt ház a mérkőzésen, mert a szövetség drágán bocsátotta áruba a belépőket, amelyek 100 és 180 kunába kerülnek a két olcsóbb szektorba, ami 5-8 ezer forint közötti összegnek felel meg. Ha a belépők nem kelnek el, a szövetség engedélyezi, hogy a Dinamo szurkolói tagsági igazolvánnyal ingyen lépjenek be a stadionba.A csoportmásodik belgák nagy önbizalommal készültek a zágrábi mérkőzésre, ahogy Eric Gerets, az egykori legendás hátvéd, a német Kaiserslautern edzője megjegyezte: "A válogatott erőssége az acélos védelem, valamint a két villámgyors csatár, Sonck és Mpenza.”
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
4 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
4 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
5 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
6 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
7 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik