Sípszóig játsszál fiam! sportpályák környékén gyakran hallható bekiabálás az edző szájából. Kamelimofrad, a mesebeli nevű perzsa védő éppen ezt tette a Carlsberg Kupa elődöntőjében, s ez lett a veszte. Illetve csak lett volna, ha viking ellenfele nem a letűnt korok lovagiasságával reagál Kamelimofrad szerencsétlen tettére.
Divatos tetőtől talpig átvizsgálni a stadionba belépőket, lőfegyverek, viperák, mérges kígyók után kutatva, a fület bántó eszközöket viszont nem szokás elvenni a bejáratnál. Pedig a szurkolók zsebe mélyén lapuló síp okozott már épp elég bajt, azon túl is, hogy a szomszéd dobhártyáját majd’ beszakítja éles hangja. Egy atlétika Eb-n például felkeltek a rajthelyükről a százméteres síkfutás középfutamához készülő sprinterek, azt hitték ugyanis, a versenybíróság sípol rájuk, pedig csak egy vicces kedvű néző fütyült be kintről.. Aztán összevont szemöldökkel visszatérdeltek, és győzött a gyorsabb, a futballpályán viszont sokkal súlyosabbak lehetnek a következményei a szurkolói sípolásnak.
A perzsa kapus és a viking gentleman. A büntetőnél nem kellett összecsapniuk
A perzsa kapus és a viking gentleman. A büntetőnél nem kellett összecsapniuk
A perzsa kapus és a viking gentleman. A büntetőnél nem kellett összecsapniuk
A perzsa kapus és a viking gentleman. A büntetőnél nem kellett összecsapniuk
Nulla-nullára állt Hongkongban a Carlsberg Kupa elődöntője, lélekben már Irán is, Dánia is csak a szünetet jelző sípszóra várt az első félidő ráadásában. Jött is a sípszó, csak nem onnan, ahonnan kellett volna. Kamelimofrad békésen terelgette a labdát a saját tizenhatosán belül, arccal a kapunak, amikor háta mögül meghallotta a pihenőre intő hangot. Kicsit dekázott a játékszerrel, aztán felemelte a kezéhez, hogy átadja a játékvezető sporttársnak. Át is vette a fekete ruhás, aztán letette a tizenegyes pontra, merthogy ő aztán nem sípolt, a kezezés pedig kezezés és kész. Hiába magyarázta neki a tizenegyes fős perzsa haderő, hogy Kamelimofrad nem akarta, mit volt mit tenni: a szabály az szabály. Dánia kijelölt ítéletvégrehajtója, Morten Wieghorst heves gesztikulálásba kezdett a kispadnál, saját szövetségi kapitányát győzködte, hogy mihez kéne kezdeni az égből, vagy inkább a lelátóról pottyant ajándékkal –azt már talán sose tudjuk meg, ki milyen álláspontot képviselt. Wieghorst mindesetre odakocogott, amolyan mértéktartó lendülettel nekiszaladt, s az utolsó pillanatban jobb bokáját elegánsan elfordítva, ahogy a kapust szokás becsapni, öt méterrel a kapu mellé gurított. A lelátón tapsvihar tört ki körös-körül, felállva ünnepelték Wieghorstöt, az úriembert, az irániak pedig pacsira emelték tenyerüket a visszafelé futó dán felé, bele is csapott.
Szünet után a perzsák javára is befújtak egy büntetőt, lehetett rajta vitatkozni, jogosat-e, mindenesetre értékesítették. Ezzel kerültek a fináléba – egyáltalán nem sportszerűtlenül.
