Alba Volán-FeVita–Dunaferr SE 3–2 (2–1, 1–1, 0–0) Székesfehérvár, 1500 néző. V: Kovács B., Stadler, Abonyi ALBA VOLÁN: BUDAI – Sille, Tőkési, Gröschl (2), OCSKAY 1 (1), PALKOVICS 1 (1), Ondrejcik, Kangyal, Fedor, Rusznyák, Kiss G., Svasznek, Szuna R., Fodor 1, Majoross, Simon Cs., Dunai, Borostyán G., Kovács Cs., Gergely, Rajz A. Edző: Jan Jasko DUNAFERR: FERJO – TOKAJI, Horváth A., Ladányi 1, Balaz (1), Peterdi (1), Vargyas, Gebei, Borbás 1, Dobos (1), Sándor (1), Szélig, Vas, Kaszala, Erdősi, Szilassy, Holló, Lencsés, Papp, Revák, Bali. Edző: Dusan Kapusta Kiállítások: 16, ill. 40 perc
Budai Krisztián megbízható teljesítményt nyújtott az Alba Volán ketrece elôtt (Fotó: Árvai Károly)
Budai Krisztián megbízható teljesítményt nyújtott az Alba Volán ketrece elôtt (Fotó: Árvai Károly)
Ha nem is különleges, vagy hogy stílszerűek legyünk, jégbe döngölő, de azért jelzésértékű kritikát gyakorolt a székesfehérvári közönség az Alba Volán hokisainak az utóbbi időben nyújtott teljesítményével szemben: a megszokottnál ugyanis valamivel kevesebben voltak kíváncsiak péntek délután a Dunaferr elleni Interliga-meccsre. Bár az is igaz, hogy a találkozónak legfeljebb a sorozat alapszakaszának végeredménye szempontjából volt jelentősége (szinte biztosra vehető, hogy mindkét együttes az elődöntőben folytathatja majd), azaz a presztízsen túlmenően igazán nagy tétje nem volt az összecsapásnak. A játékosok mégis véresen komolyan vették a derbit, amit a jégen látottak abban is alátámasztottak, hogy az átlagosnál jóval parázsabb volt a hangulat a pályán. Már a második percben összeakaszkodott Kaszala és Szuna, a kakaskodást mindketten 10 perces fegyelmivel zárták, és még az első harmadban Vargyas is begyűjtött egy hasonló büntetést. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a hazaiaknál ezen kívül még öt, a vendégeknél pedig hét kisbüntetést is feljegyezhettünk az első harmadban, akkor már senkinek sem lehetett kétsége afelől, hogy ez a meccs sok minden lehet, csak éppen barátságos nem. Szerencsére azért nem kizárólag ezen epizódok miatt volt emlékezetes az első harmad, ugyanis – ellentétben a vasárnapi kupadöntővel – ezúttal a játékra sem lehetett panasz: volt iram, akadtak helyzetek, és a lényeg, a gól sem maradt el. A 8. percben Ocskay, a 12. percben pedig Fodor talált be Ferjo kapujába, ráadásul mindkét gólt emberhátrányból (!) lőtték a fehérváriak. A Jasko-csapat produkciója tehát sokkal jobb volt mint néhány nappal ezelőtt Debrecenben, és természetesen a Dunaferr is igyekezett tartani a lépést: a 14. percben Ladányi szépített emberelőnyből. Ha az első játékrészt a keménység, akkor a másodikat egyértelműen a játék jellemezte, mégpedig a parádés játék. A volánosokban érezhetően feszült a bizonyítási vágy, ha kellett, csúsztak-másztak a jégen, ha kellett odaszegezték a Dunaferrt a saját kapuja elé. Hatalmas, magyar pályán ritkán látható nagy iramú volt a játék, Ferjónak szinte percenként akadt egy bravúrja, ami jelzi, hogy számtalan helyzetet dolgoztak ki a hazaiak. Más kérdés, hogy ebben a harmadban egyet – a 25. percben Palkovics volt eredményes – szereztek, ami a stabil lábakon álló Dunaferr-védelmet dicséri. Ugyanakkor a kevesebb lehetőséghez jutó újvárosiak ellentámadásaiban is volt spiritusz, olyannyira, hogy a 35. percben az egyik ilyen kontra végén Borbás újra egyre csökkentette az acélbikák hátrányát. Az addig látottak alapján egyáltalán nem volt meglepő, hogy befejező harmadra valamelyest csökkent az iram: a játékosok elfáradtak, kevesebb helyzetet dolgoztak ki a csatárok. A vége felé a vendégek még erőltették az egyenlítést (az utolsó percben a kapus helyett is mezőnyjátékost küldött jégre Kapusta mester), a Volán azonban féltve őrizte az előnyt, és ez meg is hozta az eredményt. A vendéglátók 3–2 nyertek, azaz ez a meccs is tökéletesen beilleszkedik a két együttes párharcának elmúlt másfél éves történetébe: igazán nagy, valamiféle címet eldöntő tét híján az Alba nyerte a rangadót.
Mestermérleg Jan Jasko: – Le kellett küzdeni a kupadöntő elvesztése miatti pszichikai nyomást, ez sikerült, és sokkal jobban játszottunk, mint vasárnap. Kombinatívabbak voltunk, jól is küzdöttünk, de a végén egy kis szerencsére is szükség volt, hogy megőrizzük előnyünket. Dusan Kapusta: – Idegesen kezdett mindkét csapat. A sorozatterhelések ellenére nagyon jó mérkőzést játszottunk, az utolsó pillanatokban az emberelőnyünk kihasználásához már csak egy kis szerencse kellett volna, a Fortuna azonban nem volt kegyes hozzánk.
