BELGIUM - Az FC lett Antwerpen új ura

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2002.11.03. 22:45
Címkék
Növelte előnyét a táblázaton az FC Bruges, köszönhetően a Mons-Bergen ellen aratott győzelmének, illetve a Lokeren mouscroni ikszének. A listavezető roppant szerencsés körülmények között jutott a három pont birtokába, hiszen a 92. percig 11-re állt az újonc otthonában, amikor Delwarte a saját kapujába tessékelte a labdát.
A sikert követően a kék-feketék előnye már négy pont az egy meccsel többet játszó Lokeren és öt egység az ugyancsak 10 csatán túljutó, hétfőn az Anderlechtnél vizitáló Lierse előtt. A játéknap mérkőzését azonban Antwerpen játszották, ahol a város két alakulata, az FC Antwerp és a Germinal Beerschot vívott egymással presztízsharcot. A "vendég” GBA a 26. percben már 3–0-ra vezetett, de ekkora előny sem volt elég neki, a végén ugyanis az FC hívei ünnepelhettek, miután kedvenceik 5–3-ra nyertek. "Nagyon le vagyunk törve, nem hisszük el, hogy három–nulláról elveszítettük ezt a mérkőzést – nyilatkozta lapunknak Bodor Boldizsár, a GBA magyar védője. – Egyértelmű, hogy a rutintalanságunk miatt kaptunk ki. A gyorsan jött szépítő gól feldobta ellenfelünket, a szünetre már csak egy gól maradt az előnyünkből, és az öltözőben érződött, hogy társaim többsége nem hisz a győzelemben. A második félidőben gyorsan eldőlt minden, két kontrából is gólt kaptunk, és már nem tudtunk felállni. Sajnálom, hogy négy győztes derbi után kikaptunk az FC-től.”Jupiler League

11. forduló: Mons-Bergen–FC Bruges 1–2 (Roussel 78., ill. De Cock 48., Delwarte 92. – öngól), Gent–Lommel 3–1 (Kaklamanosz 11., 57., 64., ill. Schoofs 40.), Charleroi–St. Truiden 2–2 (Aliaj 15., Kargbo 65., ill. Vangeel 71., Boffin 85. – 11-esből), Mouscron–Lokeren 1–1 (Ma. Zewlakow 5., ill. De Beule 14.), Standard Liege–La Louviere 1–0 (Moreira 85.), FC Antwerp–Germinal Beerschot 5–3 (Goots 27., Pinxten 38., Mussa 58., 61., Yattara 64., ill. Quansah 9., 24., Kpaka 26.), KV Mechelen–Beveren 0–2 (Wostijn 42., Touré 44.), Genk–Westerlo 1–1 (Sonck 2., ill. Wagenmakers 35.). Az Anderlecht– Lierse mérkőzést hétfőn játsszák.

Az élcsoport: 1. FC Bruges 28 pont (10 mérk.), 2. Lokeren 24, 3. Lierse 23 (18–7, 10), 4. St. Truiden 21 (31–15, 10), 5. Genk 21 (26–13), 6. Anderlecht 20 (9)
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
42 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
47 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája