Csak a győztes gól hiányzott

Magath sporttárs nyilvánvalóan szereti Budapestet, erre egy Okival töltött mámorító éjszakában lehetne fogadni. Miért is ne szeretné, amikor például 1977-ben még a Hamburg játékosaként döntetlent játszott itt KEK-találkozón az MTK-val, hogy a visszavágó 4–1-es győzelmével aztán ők menjenek tovább.
Most meg itt van ez a mázlis 0–0.
És Felix Magath mondta, mondta a magáét. Mi ezt hallgattuk tátott szájjal. Hiszen mi az, hogy a Fradi agresszívan játszott, és miként érti azt a stuttgarti szakember, hogy a Bundesligában szokatlan az ilyesmi? Olyan kérdések ezek, amiket egy Eb-győztes, BEK-diadallal büszkélkedhető (1983-ban a Hamburg éppen Magath góljával győzte le a fináléban 1–0-ra a Juventust…), sokszoros német válogatott fogalmazott meg – és amiket eddig inkább mi tettünk fel. Akkorát nem fordulhatott pillanatok alatt a világ, hogy a Bundesliga egyik sztárcsapata nálunk próbáljon tapasztalatot gyűjteni.
Ám legyen.
Ha Felix Magath úgy látta, hogy sokat tanulhattak a Ferencvárostól, akkor erre mi magyarok büszkék lehetünk…
Az FTC elismerést érdemel, s nem csak Magathtól.
Aki látta a meccset, pontosan tudja, hogy a Fradi győzelmet érdemelt volna, szerencsés esetben akár kétgólosat, ami tán még a továbbjutáshoz is elegendő lenne. A magyar csapat hetven percig minden szempontból jobbnak bizonyult ellenfelénél, helyzeteket dolgozott ki, saját kapujától távol tartotta a riválist, rengeteg futással, valóban kemény (de általában sportszerű!) harcmodorral valósággal sokkolta a Stuttgartot. Óriási esély volt ez – óriási esély, egy régóta várt, európai mércével mérve is jelentős sikerre. A zöldek tulajdonképpen csak saját magukat és a balszerencsét okolhatják, amiért Tököli Attila vagy éppen Gera Zoltán nem vette be Thomas Ernst hálóját. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy most nem ciprusi vagy török csapat volt az ellenfél, hanem az a VfB Stuttgart, amelyben Fernando Meira portugál, Heiko Gerber német, Zvonimir Soldo horvát, Krasszimir Balakov bolgár, Alekszandr Hleb fehérorosz, míg (a csütörtöki meccsen csak a kispadon ülő) Viorel Ganea román és Bradley Carnell pedig dél-afrikai válogatott. Tekintélyes lista, nem vitás.
A meccs mégis sokkal inkább Lipcsei Péterről szólt, mint Balakovról, egyértelműen Gera alakításai maradtak meg a nézők emlékezetében, s nem mondjuk a nagy ígéretnek kikiáltott német utánpótlás-válogatott Kevin Kuranyié. Igaza van Magathnak: sok tapasztalattal szolgált ez a meccs, de nem úgy, ahogy ő gondolja. Hiszen a Fradi pontosan olyan harcmodort választott, amilyet általában a németek szoktak (ezért is fals az edző érvelése…), ebben nem volt semmi furcsa, azt viszont továbbra is tanulnunk kell, hogyan lehet egy ilyen mérkőzést megnyerni. Mert valami mégiscsak hiányzott, egy aprócska gól, egy higgadt megoldás.
És körülbelül tizenöt perc futás.
Igen, a 75. percben elfogyott az erő, zihált a tüdő és nem engedelmeskedett a láb. Ebben az időszakban a csereként beállt Hleb úgy trükközött, hogy rossz volt nézni. Nincs mese, a sokszor emlegetett megoldást kell választani: sok-sok ilyen meccsre van szükség, hogy a mieink szokják az iramot, és ne csak olykor-olykor vegyék fel a ritmust. Ám még nincs veszve semmi, még ki lehet vívni a továbbjutást. Mert ez a VfB korántsem verhetetlen csapat. A bravúrhoz nem kell más, mint egy gól.
A helyzetek itthon is megvoltak, és ha Stuttgartban Gera vagy Tököli bátrabb, ha a védelem legalább olyan stabil lesz, mint az Üllői úton (bár Adem Kapic olykor hajmeresztő hibákkal borzolta a nézők idegeit…), akkor lehet esély mondjuk az 1–1-re. Ha viszont esetleg hosszabbítás következne, a Fradi aligha bírná a gyilkos iramot. Nem véletlenül csóválta a fejét fanyar mosollyal az arcán Garami József is. A mindig higgadtan értékelő mesteredző azt hajtogatta: nagy esély volt ez. Igaz, de nem szabad elfelejteni, hogy a Stuttgart most megtanulta tisztelni a Fradit.
Még akkor is, ha a vendégszurkolók kifeszítettek egy antipatikus transzparenst az Üllői úton, amelyen az állt: "Remember 1954”, azaz "Emlékezzetek 1954-re”. Büszkén emelték a magasba a német tizen-huszonéves drukkerek, és fogalmuk sem lehetett, micsoda dühöt vált ki belőlünk, magyarokból a Bernben elvesztett világbajnoki döntő emléke. De a sors igazságos, általában kiegyenlíti a számlát.
Persze, ha a Ferencváros továbbjutna a Stuttgart ellen, aligha múlna el az Aranycsapat veresége okozta fájdalom. Viszont a fradisták is pingálhatnának a stuttgartiaknak egy transzparenst: "Remember 2002”…

Mestermérleg

Nemzetközi klasszisok alkotta nagyszerű csapat volt az ellenfelünk, de felnőttünk a feladathoz. Hetven percig jobbak voltunk, helyzeteket alakítottunk ki, ekkor előnyt szerezhettünk volna, sajnálom, hogy kimaradtak a lehetőségeink. A hajrában kapkodóvá vált a játékunk, pedig nyugodtan játszhattunk volna, de el kell ismerni, hogy a frissen beállt Alekszandr Hleb igen sok zavart okozott. Játékosaim tudásukhoz mérten mindent megpróbáltak, szerettek volna előnyt kiharcolni, de nincs mit tenni, innen kell folytatnunk. A Stuttgart továbbra is a párharc esélyese, de ez nem azt jelenti, hogy ne tennénk meg mindent a viszszavágón. Érződött, hogy ennyi néző előtt, ilyen hangulatban egészen más a futball, és fel tudjuk venni a ritmust. Sok ilyen találkozóra lenne szükségünk.
Garami József az FTC szakmai igazgatója

Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Fiatal játékosaink számára ez kiváló lehetőség volt arra, hogy szokják a nemzetközi mérkőzések légkörét. A Bundesligában ugyanis nem divat ilyen agresszív harcmodorban játszani, a Ferencváros nagyon erőltette a test test elleni játékot. Nem számoltam, melyik csapat hányszor lőtt kapura, mert az eredmény számunkra kedvező, és jó pozícióból várhatjuk a második mérkőzést. Várható volt, hogy a védelmünk két-háromszor hibázik majd, szerencsére a magyar csapat ezekkel a lehetőségekkel nem tudott élni, egy alkalommal pedig Thomas Ernst védett szenzációsan. Azt gondolom, összességében kontrolláltuk a mérkőzést. A ferencvárosi labdarúgókról az a véleményem, hogy képzettek, és többen – főleg a válogatottak – a német bajnokságban is megállnák a helyüket.
Felix Magath a VfB Stuttgart vezetőedzője

Emlékeztető

25. perc: Dragóner ötvenméteres indítása után Tököli a levegőből ragyogó mozdulattal vette le a labdát, ezzel az őt őrző Bordon mögé került. A csatár jobbal még igazított egyet a labdán, és már csak a kapussal állt szemben, tíz méterről középről ballal lőtt, de a kapu bal oldalába tartó labdát Ernst bravúros vetődéssel megfogta.
49. perc: Lipcsei jobb oldali szöglete után Gera egyedül emelkedett fel, hat méterről, középről a földre fejelte a labdát, de túlságosan is nagy erővel, így az a kapu fölé pattant.
50. perc: Gera szerzett labdát a balösszekötő helyén, majd húsz méterről, jobbal elcsavarta azt, de a labda elkerülte a bal felső sarkot.
65. perc: Egy eladott labdára Gera csapott le, majd egyből a jobbösszekötő helyén kilépő Tökölit indította. A csatár betört a tizenhatoson belülre, egy lövőcsellel elfektette Meirát, majd tíz méterről, ballal nagy helyzetben lőtt – a nem sokkal korábban beállt Wenzel azonban beledobta magát a labda útjába, és szögletre mentett.

Rendbontás - Vizsgálat indult tizenegy szurkoló ellen

A mérkőzés előtt még csak a "szokásos” jelenetek játszódtak le az Üllői úti stadionban és környékén; szidta egymást a két tábor, németek hergelték a magyarokat és fordítva. Ekkor még nem kellett közbeavatkoznia a rendőrségnek, amely nagy erőket felvonultatva vigyázott a VfB drukkereire. Aztán amikor véget ért a találkozó, és nem volt mit nézni a pályán, elkezdődött a mutogatás. Különböző ismert és kevésbé ismert karjelzések mindkét oldalon; aztán a rendőrök mögül kukucskáló németek bátrabb része intett a magyaroknak, hogy csak jöjjenek, ők állnak elébe.
Ezt nem kellett volna.
Néhány fradista átugrott a kerítésen, aztán ki tudja, milyen csellel, kijátszva a biztonsági emberek éberségét, hirtelen a vendégszektorban termett. Ha hiszik, ha nem, három magyar szurkoló megkergette a több száz fős Stuttgart-tábort. A németek, látva, hogy idegenek kerültek a szektorukba, hanyatt-homlok futottak. Ekkor még nem csattantak pofonok, viszont a rendőrség akcióba lépett. Az egyenruhások, akiknek egy része kutyákkal állt készenlétben az árkádok alatt, bevonult a ferencvárosiak egyik szurkolócsoportjához, és lökdösve, taszigálva, kiürítették a szektorukat. A nyugalom mégsem állt helyre, a metrólejárat előtt újabb lökdösődés kezdődött, amit viszont már semmi sem indokolt.
Szerkesztőségünkbe pénteken is sokan telefonáltak, egy apuka arról panaszkodott, hogy tízéves kisfiát is lefújták gázsprayvel a rendőrök. Történt ugyanis, hogy a Fradi-étterembe tuszkoltak az egyenruhások szinte mindenkit, aki annak bejárata közelében volt, majd ezt követően két palackból fújtak be könnygázt a vendéglátó-ipari egységbe. Ott bent természetesen telt ház volt, a vacsoráját fogyasztotta például Détári Lajos, Kiprich József és az a Tudorel Stoica, aki a Steaua Bucuresti-tel BEK-győztes lett. Mindenki fuldoklott, a gáztámadás nem kímélt gyermeket, asszonyt sem. Azt már csak mellékesen jegyezzük meg, hogy nekünk újságíróknak is menekülnünk kellett a rendőrség tömegoszlatása közben.
A stadionban rendet tettek, ez még érthető. Ami viszont a pályán kívül történt, az olaj a tűzre, mintha ez lett volna a válasz a Ferencváros Szurkolók Szövetsége által a rendőrség akciói miatt írt levélre…
"A mérkőzés napján tizenegy személyt állított elő rendzavarásért a rendőrség” – tudtuk meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályától. Unger Pál őrnagy elmondta, senkit sem vettek őrizetbe, de mindegyik előállított ellen lefolytatják a vizsgálatot. A BRFK munkatársa szerint a rendőrségi intézkedésekkel kapcsolatosan péntek délutánig semmiféle bejelentés nem érkezett, ám felhívta a figyelmet, hogy akik sérelmezik a rendőrök ténykedését, azok a BRFK panaszirodájához fordulhatnak. Unger Pál ígérte, valamennyi bejelentést kivizsgálják…