Eb-selejtező előtt: Csak az ördög ne suttogjon

Egy pillanatra belém bújt az ördög.Csak néztem ezeket a jókedvű labdarúgókat, akik mosolyogva, gondtalanul nyilatkoztak a tatai edzőtáborba leruccant újságíróknak – "…igen, ez egy nagy lehetőség számunkra; le kell győznünk a svédeket, ha ki akarunk jutni a portugáliai Európa-bajnokságra; Stockholmban helyre lehetne billenteni a magyar futball becsületét!” –, szép sorjában jöttek az optimista mondatok, és akkor valami gonosz, zord gondolat majdnem elcsábított, hogy vajon a fiúk közül ki tudna elsorolni tizenegy nevet azon magyar futballisták közül, akik legutóbb magyar címeres mezben Európa-bajnoki mezőnyben küzdhettek. Mondjuk a fradisták közül ki vágná rá kapásból, hogy 1972-ben Géczi István védte a magyar kaput, a védelemben már Páncsics Miklós szerelte kőkemény eleganciával az ellenfél támadóit, középen Albert Fló-rián cselezett bámulatosan; és hogy vajon az újpestieknél vagy az angyalföldieknél nevelkedett ifjak rögvest mondanák-e a kérdésre, hogy abban a hetvenkettes csapatban – amit amúgy Illovszky Rudolf kapitány vezetett – a vasasos Fábián Tibor játszott jobbhátvédet, és a lila-fehéreknél remeklő Bene Ferenc, Dunai II Antal és Zámbó Sándor támadott.De, nem, nem engedtem az ördögnek…Hittem, sőt feltétel nélkül hiszek abban, hogy a jelen futballját alkotó és most éppen a nagy fogadkozásokat tévő ifjú profik épp olyan jó ismerői a magyar futballtörténelemnek, mint apáik, de inkább nagyapáik, akik még látták játszani a fentebb sorolt ászokat, mi több, az apák (akik akkoriban még ifjak voltak) és a nagyapák óriási csalódottságot éreztek, mert Európa-bajnoki négyes döntőben a magyar labdarúgó-válogatott csak(!) negyedik lett, miután a harmadik helyért vívott csatában 2–1-re kikapott Belgiumtól.Harminc esztendeje már ennek.Három évtizede, hogy a magyar futball utoljára képviseltette magát a kontinens elitjében, és akkor egy ország azon zokogott, hogy az aranylábú fiúk képtelenek voltak legyőzni a belgákat.Azóta mindig elvéreztünk a selejtezőben.Ahogyan gyengült a magyar foci, úgy tünedeztek el az eredmények is, és mára eljutottunk odáig, hogy négyévente mindig új időszámítást írva kezdünk reménykedni abban, ami úgyszólván lehetetlen. Hogy majd megmutatjuk, hogy győzünk, hogy felborítjuk a papírformát, hogy olyanok leszünk, mint régen.Kérdem én: lehet-e még egyszer olyan a futballunk, mint harminc esztendeje volt?Lehetnek-e olyan játékosaink, mint volt Géczi, Páncsics, Fábián, Albert, Dunai II, Zámbó, Bene?!Jó lenne azt hinni, hogy már most vannak ilyen tálentumok, csak éppen az emberfia, legalábbis az, aki még látta játszani a hetvenes évek magyar futballista sztárjait, arra gondol, hogy bizony elfutott mellettünk a világ, a labdarúgásban pedig egyenesen elrobogott, hiszen – és ezt nem árt hangsúlyozni – harminc éve már az utolsó Eb-sikernek (ami ráadásul akkoriban nem is siker, hanem a minőségi játékhoz szokott emberek számára kudarc volt).És most itt egy új generáció, az ifjú játékosok egész sora (na jó, Urbán Flórián és Lipcsei Péter azért a stockholmi fellépésére készülő válogatottban már a rutint képviseli), akik tán éppen azt mondják, mint annak idején Alberték. Azonban a fogadkozásuknak mégis más tartalma van, hiszen – ne csapjuk be magunkat – a mai reménykedésben inkább a kötelező optimizmus a hangsúlyos (olyan futballista nincs, aki eleve vereségben gondolkodik), míg a régieket a tudás, az eredményesség ruházta fel nagy-nagy önbizalommal.De semmi baj, mert egy olyan meccs előtt, mint amilyen a mostani, svédek elleni szombati csata lesz, nem a múlt számít elsősorban, hanem a pillanat, amit maga az aktuális meccs jelent. Úgyis a pályán dől el minden, és ha most – mondjuk – nagy szerencsével nyerünk, senki nem emlegeti majd a dicsőbb múltat, hanem a jelen lesz a fontos. Hát ezért kell majd Stockholmban küzdeni.Most csak az ördög szólt belőlem, azt sugallva, hogy nosztalgiázzak, és mondjam, írjam azt, bezzeg régen, harminc éve, az volt az igazi.Csakhogy most nézem a fiúkat, hallgatom, amit mondanak, és ha nagyon akarom, akkor el is hiszem nekik: ők szombaton este csodát tesznek, és ez az Eb-selejtező-sorozat tényleg más lesz – nem olyan, mint az eddigiek az elmúlt harminc év során…