Nem lazsálni jöttek Budapestre

Hétfő délután fél ötre várták a Ferihegyi repülőtérre a spanyol nemzeti csapatot, ám a budapesti terminálban nem sokkal a Madridból érkező charter leszállása előtt csak lézengtek az emberek. Azért az már akkor nyilvánvaló volt, hogy ki az, aki Raúlék kedvéért érkezett, ugyanis több, elsősorban fiatal lányon feszült a hispán válogatott meze – zömében éppen Raúl nevével fémjelezve –, akadt olyan is, akin a Real Madrid trikója volt, és persze a legtöbb kézben ott lapult egy-egy játékos fényképe, az ilyenkor elmaradhatatlan aláírás levadászásához. A sajtó képviseletében azonban még kevesebben tették tiszteletüket a világ egyik legjobb alakulatának megérkezésekor, így nem volt félő, hogy a fotocellás ajtó mögül majdan kilépő klasszisok azért nem adnak majd nyilatkozatot, mert már elegük lesz az újságíróhadból.
A helyzet valamelyest fokozódott, amikor mintegy negyedórás késést követően az információs táblán kivillant a leszállt jelzés a madridi járat jelzése mellett, viszont a komolyabb mozgolódásra egy keveset várni kellett. A jel két magyar rendőr megjelenése volt az utaskijáró kapujában, ők utat akartak biztosítani egy hírességnek, mégpedig Gaizka Mendietának. A Barcelona új szerzeménye öltönyben lépett ki a hirtelen hisztérikus rohamban kitörő rajongók elé, és rezzenéstelen arccal osztotta az autogramokat, a sajtó kérdéseire azonban nem felelt. A megérkező csapat tagjait mintegy félperces út választotta el rájuk váró busztól, de Mendietából ennyi idő alatt sem lehetett többet kihúzni annál, minthogy: "Most nem nyilatkozom, talán holnap.” A következő nagyágyú – azt azért meg kell említeni, hogy az ificsapat több játékosa a tinik legnagyobb örömére mindeközben kivonult a buszhoz – legalább öt, hat perc elteltével lépett ki a váróba. Akkor viszont jöttek csőstül a sztárok. Elsőként a világbajnokság egyik tragikus spanyol hőse, a dél-koreaiak ellen tizenegyest hibázó Joaquín haladt át a rajongók gyűrűjében. A Betis fiatal támadójának már volt energiája egy gyors nyilatkozathoz.
– Ismeri a magyar csapatot?
– Nos, nem igazán, de azt tudom, hogy régen nagyon jók voltak. Ha nem lettek volna olyan jók, akkor most nem állhatnánk itt, és nem beszélhetnék, elvégre Puskás Ferencnek és csapattársainak köszönhetjük ezt az mérkőzést.
– Mit remél a szerdai összecsapástól?
– Elsősorban azt, hogy jól játszunk, mert ez lesz az első meccsünk a világbajnokság óta, ráadásul nálunk a szezon még nem indult el. Nem lazsálni jöttünk, mindent beleadunk.
– Az új kapitány, Inaki Sáez nagyon fiatal csapatot hozott el Budapestre. Gondolja, hogy ezek a játékosok – köztük ön is – képesek lesznek a nagy elődök nyomdokaiba lépni?
– Szerintem igen, és ha megfigyeli, akkor azért ebben a gárdában is akadnak tapasztaltabb játékosok, akik segítenek bennünket. Minden bizonnyal következik majd egy átmeneti időszak, hiszen új korszak kezdődött a válogatottnál, de majd a fiatalok is belerázódnak, és akkor a határ a csillagos ég lesz. Az első komoly megméretésünk a következő Európa-bajnokság, és most mondom, hogy Portugáliában kiteszünk magunkért.
– A világbajnokságon ön pazarul játszott, befutott, de egy elrontott tizenegyes mégis rányomta a bélyegét a teljesítményére. Miként dolgozta fel magában a történteket?
– Én jó emlékeket őrzök a világbajnokságról, még akkor is ha a torna nem a legszebb véget ért számomra és a válogatott számára. A legfontosabb, hogy tanultam belőle.
Joaquín után egy másik ifjú titán, Iker Casillas ballagot. A Real Madrid kapusa már nem volt ennyire bőbeszédű, de egy-két mondatra azért megállt.

– Önt változatlanul meghívják a válogatottba, viszont az előszezon mérkőzései alapján úgy tűnik, hogy a klubjában továbbra is komoly harcot kell vívnia a kezdőcsapatba kerülésért.
– Két teljesen eltérő közegről van szó, a közös mindössze az, hogy mindkét helyen a maximumot nyújtom azért, hogy én legyek a kiválasztott. Nem esek kétségbe, ha a Realban a kispadra kerülök, mert tudom, hogy az, aki vinni akarja valamire, annak mindig harcolnia kell a lehetőségért.
Iker Casillas után Fernando Morientes következett a sorban, de az újabban Ronaldóért cserébe felajánlott Real Madrid-csatár nem kívánt az esetleges klubváltásáról beszélni.
– Én itt most a válogatottal vagyok, és nem az egyesületemmel – fogalmazott a játékos. – A szerdai mérkőzésről azt mondhatom, hogy jó lenne nyerni, de még nagyon a szezon elején vagyunk, ráadásul a magyaroknál már elkezdődött a bajnokság. Ami engem illett: szeretnék gólt lőni Budapesten.
A csatárt Valerón követte a sorban, és rövid beszélgetésre ő is vállalkozott.
– Ön éppen a Valencia elleni Szuperkupa első felvonása után érkezett hozzánk. A derbit az ön csapata, a Depor nyerte, mégpedig úgy, hogy a mérkőzés legjobbja lett, köszönhetően többek között a góljának is.
– Valóban jól játszottam, de az érdem elsősorban a csapaté. Nem gondoltam volna, hogy a Valenciát így meg tudjuk lepni, hiszen három gólt szereztünk fél óra leforgása alatt. Tanulságos kis meccs volt, de most már csakis a válogatottal foglalkozom. Remélem, sikerül átmenteni a Riazor-stadionban mutatott jó formámat.
– Ön egyike a tapasztaltabb játékosoknak a csapaton belül. Mire számít? Ez a megfiatalított gárda képes lesz-e jó és eredményes játékra egyszerre a magyar válogatott ellen?
– Biztos vagyok abban, hogy jól játszunk majd. Ezek a játékosok csak a koruknál fogva ifjak, de mint labdarúgók korántsem mai gyerekek. Megjárták már az ifjúsági világbajnokságot, az olimpiát, és szerepeltek sok fontos tornán, de ami a legfontosabb, az az, hogy bitangmód tudnak focizni.
A nagy játékosáradatban aztán még Puyolt sikerült rábírni egy kis beszélgetésre.
– Menyit tud a mai magyar labdarúgásról?
– Keveset, és bevallom, hogy névről egyetlen játékost sem ismerek.
– Azt hallotta, hogy a magyar bajnokcsapata, a Zalaegerszeg egy hete megverte a Manchester Unitedet?
– Igen, természetesen erről hallottam. Mindez azt bizonyítja, hogy a kiscsapatok bármikor képesek meglepetést okozni. Elméletileg mi is esélyebbek vagyunk a magyaroknál, de nem szeretnénk úgy járni, mint az angolok.
Ekkor már mintegy húsz perc telt el Mendieta kivonulása óta, utolsóként előbukkant a csapat legnagyobb sztárja, Raúl. A kiváló csatárt azonnal megrohamozták a rajongók és persze a sajtó képviselői is, de Fernando Garrido, a válogatott sajtófőnöke – mintegy védve a játékost – kategorikusan hozta mindenki tudomására, hogy Raúl csakis a meccs előtti napon beszélhet az újságírókkal. Pár pillanat múlva a futballista már fenn is volt a buszon, és indulhatott a többiekkel a szálloda felé.
És hogy a spanyolok az ígéretüket megtartják, arra példa, hogy a Raúllal készült interjúnkat a 20. oldalon olvashatják