Végül az edző maradt az edző
Azt lehet olvasni egy-két internetes fórumban, hogy a nemrég Kispesten edzősködött és Vietnamba szerződött Détári Lajos íziben mondjon le a dzsungelharcban is kitűnt focisták testedzéséről, a kispadot öröklő Fitos József pedig egyéb, kevésbé szem előtt lévő szakmában kamatoztassa meglehetősen vehemens természetét. Indoklás is van ám, miszerint Détárival tavaly az együttes egy nagyszerű hajrával megcsípte a hetedik helyet, Fitos ellenben csak egyetlen pontot és sokkal több ellenséget szerzett háromhetes pályafutása alatt.
Egy apróságot persze ne feledjünk: ez a csapat csak nevében a tavalyi csapat – mégha az elmúlt három hónap eseményei után a név megmaradása is pozitívum…
Mert amíg a többi klub a nyári szünetben igyekezett megerősödni, vagy legalábbis nem végzetesen meggyengülni, a kispesti vezetők éppen végigkönyörögtek mindent a multicégektől az aluljárókig, hátha sikerül életben tartani a Honvédot. Sikerült, de ennek jókora ára volt: aki tudott, odébbállt, így a tavalyinál egy lényegesen gyengébb kerettel indult a Kispest a bajnokságban. Pedig a szakemberek és szurkolók vélekedése szerint a messze a legrosszabb játékosállományúnak tartott Honvéd tavalyi bennmaradása is akkora csoda volt, mint bokatörés nélkül végigsétálni a Bozsik-stadion gyepén. Fitost, persze, nem érdekelte a köz szája, azt hitte, profinak tartott focistái majd szépen megszakadnak a pályán, és akkor akár tizenkét élvonalat szagolt mezőnyjátékossal is összejöhet télre a mezőny első felébe kerülés. Csak attól félt, hogy sérülések, eltiltások miatt nem számíthat mindig az alapcsapatára, hiszen a kispadon ülők között olyan fiatal volt az átlagéletkor, hogy néhány csörgőt vagy similabdát nyugodtan ki lehetett volna ott osztani unaloműzés gyanánt.
Márpedig ahol nincsenek megfelelő helyettesek, ott az első csapat tagjai nyugodtan elszemtelenedhetnek. Jött egy sikeres meccs a Zalaegerszeg ellen, egy hétig megint jó volt Honvéd-szurkolónak lenni, azóta viszont egymást érik a furcsaságok: az egyik játékos nem akar edzeni, a másik visszaüvölt edzőjének, a harmadik majdhogynem nekimegy, a negyedik kiborul, szóval nem igazán paradicsomi a helyzet.
Fitos József meg választhatott. A legkönnyebb megoldás az lett volna, hogy lemond. Esetleg belemegy, hogy futballistái szépen a fejére nőjenek, aztán néhány hét múlva kihirdessék a kezdőcsapatot és egy gyengébb teljesítmény után megbüntessék az edzőt; vagy száműzi az öltözőből azokat, akik szerinte nem oda valók, és tizenévesekkel próbál bennmaradni.
Az első megfutamodás, a második nonszensz, a harmadik valószínűsíthető bukás. Nem túl kellemes kilátások, ugye?
A szakvezető kemény volt világéletében, most is az maradt – mert maradt, még mindig ő a főnök, és tovább harcol a Kispestért. Lehet, hogy sikerül neki, lehet, hogy nem.
Mindenesetre a befőtt nem tette el a nagymamát.
Egy apróságot persze ne feledjünk: ez a csapat csak nevében a tavalyi csapat – mégha az elmúlt három hónap eseményei után a név megmaradása is pozitívum…
Mert amíg a többi klub a nyári szünetben igyekezett megerősödni, vagy legalábbis nem végzetesen meggyengülni, a kispesti vezetők éppen végigkönyörögtek mindent a multicégektől az aluljárókig, hátha sikerül életben tartani a Honvédot. Sikerült, de ennek jókora ára volt: aki tudott, odébbállt, így a tavalyinál egy lényegesen gyengébb kerettel indult a Kispest a bajnokságban. Pedig a szakemberek és szurkolók vélekedése szerint a messze a legrosszabb játékosállományúnak tartott Honvéd tavalyi bennmaradása is akkora csoda volt, mint bokatörés nélkül végigsétálni a Bozsik-stadion gyepén. Fitost, persze, nem érdekelte a köz szája, azt hitte, profinak tartott focistái majd szépen megszakadnak a pályán, és akkor akár tizenkét élvonalat szagolt mezőnyjátékossal is összejöhet télre a mezőny első felébe kerülés. Csak attól félt, hogy sérülések, eltiltások miatt nem számíthat mindig az alapcsapatára, hiszen a kispadon ülők között olyan fiatal volt az átlagéletkor, hogy néhány csörgőt vagy similabdát nyugodtan ki lehetett volna ott osztani unaloműzés gyanánt.
Márpedig ahol nincsenek megfelelő helyettesek, ott az első csapat tagjai nyugodtan elszemtelenedhetnek. Jött egy sikeres meccs a Zalaegerszeg ellen, egy hétig megint jó volt Honvéd-szurkolónak lenni, azóta viszont egymást érik a furcsaságok: az egyik játékos nem akar edzeni, a másik visszaüvölt edzőjének, a harmadik majdhogynem nekimegy, a negyedik kiborul, szóval nem igazán paradicsomi a helyzet.
Fitos József meg választhatott. A legkönnyebb megoldás az lett volna, hogy lemond. Esetleg belemegy, hogy futballistái szépen a fejére nőjenek, aztán néhány hét múlva kihirdessék a kezdőcsapatot és egy gyengébb teljesítmény után megbüntessék az edzőt; vagy száműzi az öltözőből azokat, akik szerinte nem oda valók, és tizenévesekkel próbál bennmaradni.
Az első megfutamodás, a második nonszensz, a harmadik valószínűsíthető bukás. Nem túl kellemes kilátások, ugye?
A szakvezető kemény volt világéletében, most is az maradt – mert maradt, még mindig ő a főnök, és tovább harcol a Kispestért. Lehet, hogy sikerül neki, lehet, hogy nem.
Mindenesetre a befőtt nem tette el a nagymamát.
Egy apróságot persze ne feledjünk: ez a csapat csak nevében a tavalyi csapat – mégha az elmúlt három hónap eseményei után a név megmaradása is pozitívum…
Mert amíg a többi klub a nyári szünetben igyekezett megerősödni, vagy legalábbis nem végzetesen meggyengülni, a kispesti vezetők éppen végigkönyörögtek mindent a multicégektől az aluljárókig, hátha sikerül életben tartani a Honvédot. Sikerült, de ennek jókora ára volt: aki tudott, odébbállt, így a tavalyinál egy lényegesen gyengébb kerettel indult a Kispest a bajnokságban. Pedig a szakemberek és szurkolók vélekedése szerint a messze a legrosszabb játékosállományúnak tartott Honvéd tavalyi bennmaradása is akkora csoda volt, mint bokatörés nélkül végigsétálni a Bozsik-stadion gyepén. Fitost, persze, nem érdekelte a köz szája, azt hitte, profinak tartott focistái majd szépen megszakadnak a pályán, és akkor akár tizenkét élvonalat szagolt mezőnyjátékossal is összejöhet télre a mezőny első felébe kerülés. Csak attól félt, hogy sérülések, eltiltások miatt nem számíthat mindig az alapcsapatára, hiszen a kispadon ülők között olyan fiatal volt az átlagéletkor, hogy néhány csörgőt vagy similabdát nyugodtan ki lehetett volna ott osztani unaloműzés gyanánt.
Márpedig ahol nincsenek megfelelő helyettesek, ott az első csapat tagjai nyugodtan elszemtelenedhetnek. Jött egy sikeres meccs a Zalaegerszeg ellen, egy hétig megint jó volt Honvéd-szurkolónak lenni, azóta viszont egymást érik a furcsaságok: az egyik játékos nem akar edzeni, a másik visszaüvölt edzőjének, a harmadik majdhogynem nekimegy, a negyedik kiborul, szóval nem igazán paradicsomi a helyzet.
Fitos József meg választhatott. A legkönnyebb megoldás az lett volna, hogy lemond. Esetleg belemegy, hogy futballistái szépen a fejére nőjenek, aztán néhány hét múlva kihirdessék a kezdőcsapatot és egy gyengébb teljesítmény után megbüntessék az edzőt; vagy száműzi az öltözőből azokat, akik szerinte nem oda valók, és tizenévesekkel próbál bennmaradni.
Az első megfutamodás, a második nonszensz, a harmadik valószínűsíthető bukás. Nem túl kellemes kilátások, ugye?
A szakvezető kemény volt világéletében, most is az maradt – mert maradt, még mindig ő a főnök, és tovább harcol a Kispestért. Lehet, hogy sikerül neki, lehet, hogy nem.
Mindenesetre a befőtt nem tette el a nagymamát.
Egy apróságot persze ne feledjünk: ez a csapat csak nevében a tavalyi csapat – mégha az elmúlt három hónap eseményei után a név megmaradása is pozitívum…
Mert amíg a többi klub a nyári szünetben igyekezett megerősödni, vagy legalábbis nem végzetesen meggyengülni, a kispesti vezetők éppen végigkönyörögtek mindent a multicégektől az aluljárókig, hátha sikerül életben tartani a Honvédot. Sikerült, de ennek jókora ára volt: aki tudott, odébbállt, így a tavalyinál egy lényegesen gyengébb kerettel indult a Kispest a bajnokságban. Pedig a szakemberek és szurkolók vélekedése szerint a messze a legrosszabb játékosállományúnak tartott Honvéd tavalyi bennmaradása is akkora csoda volt, mint bokatörés nélkül végigsétálni a Bozsik-stadion gyepén. Fitost, persze, nem érdekelte a köz szája, azt hitte, profinak tartott focistái majd szépen megszakadnak a pályán, és akkor akár tizenkét élvonalat szagolt mezőnyjátékossal is összejöhet télre a mezőny első felébe kerülés. Csak attól félt, hogy sérülések, eltiltások miatt nem számíthat mindig az alapcsapatára, hiszen a kispadon ülők között olyan fiatal volt az átlagéletkor, hogy néhány csörgőt vagy similabdát nyugodtan ki lehetett volna ott osztani unaloműzés gyanánt.
Márpedig ahol nincsenek megfelelő helyettesek, ott az első csapat tagjai nyugodtan elszemtelenedhetnek. Jött egy sikeres meccs a Zalaegerszeg ellen, egy hétig megint jó volt Honvéd-szurkolónak lenni, azóta viszont egymást érik a furcsaságok: az egyik játékos nem akar edzeni, a másik visszaüvölt edzőjének, a harmadik majdhogynem nekimegy, a negyedik kiborul, szóval nem igazán paradicsomi a helyzet.
Fitos József meg választhatott. A legkönnyebb megoldás az lett volna, hogy lemond. Esetleg belemegy, hogy futballistái szépen a fejére nőjenek, aztán néhány hét múlva kihirdessék a kezdőcsapatot és egy gyengébb teljesítmény után megbüntessék az edzőt; vagy száműzi az öltözőből azokat, akik szerinte nem oda valók, és tizenévesekkel próbál bennmaradni.
Az első megfutamodás, a második nonszensz, a harmadik valószínűsíthető bukás. Nem túl kellemes kilátások, ugye?
A szakvezető kemény volt világéletében, most is az maradt – mert maradt, még mindig ő a főnök, és tovább harcol a Kispestért. Lehet, hogy sikerül neki, lehet, hogy nem.
Mindenesetre a befőtt nem tette el a nagymamát.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik