Felemás koreai emlékek

Akár irigyelhetnénk is Dajka Lászlót, hiszen rövid ideig ott lehetett a vb-n…
"Május harmincadika., Ferihegy II – irány Dél-Korea. Megnézem a világbajnokságon a lengyeleket, gyűjtök némi információt róluk az Eb-selejtezőkre, aztán hazajövök és elkezdem a munkát Debrecenben. Hacsak…” – gondolta az említett napon Dajka, aki Gellei Imre szövetségi kapitány segítőjeként repült a jövőbeni ellenfél feltérképezésére a Távol-Keletre – akkor még a Loki edzőjeként.
Néhány nappal később életbe lépett az a bizonyos "hacsak”. A DVSC menesztette az edzőt, s tette mindezt úgy, hogy a szakvezető éppen nem tartózkodott Magyarországon. Etika? Sehol…
– Azt nem mondom, hogy váratlanul ért a menesztésem híre – merengett el Dajka László. – Kicsit számítottam is rá, mivel az elutazásom előtti féléves értékelő beszámolón éreztem: néhány vezető nem ért velem egyet, azaz nem velem képzeli el a jövőt.
– Legutóbbi beszélgetésünkkor ez még nem volt ennyire nyilvánvaló, hiszen akkor azt nyilatkozta: "A felelős és határozatképes vezetők bizalmát továbbra is élvezem…”
– És ez így is volt, de mint mondtam, a beszámolón már észleltem bizonyos jeleit a határozatlanságnak, miszerint az edző személyét illetően nem egységes a klub irányítása. Volt, aki mellettem állt, volt, aki nem. Ez rendben is van, hiszen egy irányító testületben sosem lehet mindenki elégedett. Ugyanakkor a vezetés határozatlanságának, és ezzel a helyzetem ingatagságának csalhatatlan jelét tapasztaltam közvetlenül az elutazásom előtt. Felhívtam a debrecenieket és megkérdeztem, hogy minden rendben van-e, én irányítom-e a gárdát a nyári felkészülésen. Olyan választ kaptam, hogy "hát ők még nem tudják…”. Ezzel együtt nem lepődtem meg a történteken. Az edzői szakmában mindig benne rejlik a hirtelen búcsú lehetősége. Ugyanakkor nem vall igazi egyéniségre az a mód, ahogy elváltunk. Komoly szakmai kárt okoztak nekem, hiszen az én munkámban minden nap számít. Külföldön voltam, elvesztettem csaknem tizennégy napot, amit újabb feladatok keresésével tölthettem volna. A labdarúgásban élők tisztában vannak vele, hogy milyen sokat számít ez az elszaladt két hét. Összegezve a tényeket azt mondhatom, a vezetők szíve joga a döntés, nem haragszom rájuk, csupán az időhúzás miatt neheztelek rájuk.
– Nem merült fel önben az elmúlt napokban, hogy jobb lett volna inkább Békéscsabán maradni a télen?
– Nem szeretek visszanézni. Számomra a jelen és a jövő létezik, a múlt történéseiből pedig igyekszem tanulni. Visszatérve a Debrecenhez, nem tartom kudarcnak a bajnokságban elért nyolcadik helyet. Nem lettem sem jobb, sem rosszabb edző ettől az eredménytől, és nem fogok jajveszékelni sem, mert nem leszek a továbbiakban a Loki trénere. A véleményem természetesen megvan az egész hercehurcáról, amit egy-két szóviccel úgy tudnék kifejezni: "Szima-ügy” volt, okosan "megKovácsolva”…
– Térjünk át a közelmúlt kellemesebb emlékeire… Milyen tapasztalatokkal lett gazdagabb Dél-Koreában a lengyelekkel kapcsolatosan?
– A világbajnokság csodálatosan szervezett és a körülményekről is csak felsőfokon lehet beszélni, de hát ezen nincs mit csodálkozni. A lengyelek? Nos, meggyőződésem, mi nem egészen ezzel a lengyel gárdával fogunk találkozni. Az az érzésem, hogy négy-öt játékos a vb után elköszön a válogatottól. Nehézkesnek, mentálisan és fizikálisan leeresztettnek láttam őket, igaz, az utolsó mérkőzésük eredménye, és az azon mutatott játékuk ennek némileg ellentmond. Talán az elmúlt két év sikerei megelégedetté tették a labdarúgókat. Ugyanakkor nem szabad abból kiindulnunk, amit a világbajnokságon láttunk tőlük. Biztos vagyok benne, hogy Jerzy Engel kapitány felrázza majd őket a selejtező-sorozatra.
– Az esélyeink?
– Csak a saját oldalunkról szabad ezt a kérdést megközelíteni. Ha szeptemberre összeáll a válogatott szűk kerete, és játékban is előrébb tartunk, akkor bátor focival szoros meccset játszhatunk a lengyelekkel, és reményeim szerint a svédekkel is. Azt azonban hozzáfűzném, a látottak alapján nem mi vagyunk a favoritok…