Tiszaújvárosi asztalitenisz-fesztivál

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.06.10. 21:40
Címkék
Hétfőtől vasárnapig 43 ország 550 fiatal asztaliteniszezője találkozik Tiszaújvárosban a 4. ifjúsági világfesztivál és az 1. serdülő-világjátékok keretében. A fesztivál története 1989-re nyúlik vissza, akkor került sor az elsőre, majd egy évre rá a másodikra, hogy aztán tízéves szünetet követően feléledjen: 2000-ben Tiszaújváros sportcentruma volt a helyszín, s ez annyira bevált, hogy a kedden kezdődő eseményre – amelyre valamennyi kontinensről érkeznek a 18 éven aluli vendégek – is ott kerül sor. A fiatal tehetségek összesen 14 versenyszámban, ifjúsági, serdülő- és újonckorosztályban versenyeznek, s az európai élvonalnak egyben ez az utolsó megméretése a júliusi moszkvai utánpótlás Európa-bajnokság előtt.A fesztivál különlegességét a versenyek melletti gazdag kulturális és szabadidős programok adják, valamint az a tény, hogy a sportág világszövetsége ennek keretében rendezi minden idők első serdülő-világjátékát. A 15 éven aluli fiatalok korábban még sohasem versenyeztek világszinten egymással, most pedig 6 kontinentális válogatott (a nemzetközi asztalitenisz-szövetség nyilvántartásában Észak- és Dél-Amerika külön kontinensnek számít), valamint Kína és a házigazda jogán Magyarország legjobbjai mérhetik össze tudásukat.A verseny rangját és megbecsülését jelzi, hogy akárcsak két éve, ebből az alkalomból Magyarországra látogat Adham Sharara, az ITTF kanadai elnöke, akit rövid látogatása során fogad Jánosi György sportminiszter is.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
3 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
3 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
3 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
3 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik