Oliveira: megérdemeltük a diadalt

Vágólapra másolva!
2002.06.10. 17:00
Címkék
A lengyelek ellen ki-ki meccsen (4-0) a születésnapján, egyszersmind Portugália nemzeti ünnepén győztes csapatot dirigáló Antonio Oliveira oly boldog volt, hogy mankóit is majd elhajigálta örömében:- Megérdemeltük a diadalt. Korábbi és jelenlegi gondjaink ellenére történelmet írtunk a mai napon – kezdte bocsánatos pátosszal. – Ezúttal egészen más hozzáállással léptünk pályára, mint az Egyesült Államok ellen, s ez meghozta gyümölcsét. Minden játékosom átérezte, hogy ez az a találkozó, amit mindenképpen magabiztosan kell nyerni, ha azt akarjuk, hogy továbbjussunk, s ha azt szeretnénk, hogy még számoljanak velünk. Ilyen remek csapatszellemmel tulajdonképp könnyű győzelmet arattunk. Tizennégy év után nyertünk újra vb-meccset, de nem érjük be ennyivel. Korea vár ránk, egy gyors, remekül felkészített csapat. Nehéz összecsapás lesz, de a mai derbit követően mindnyájan bizakodóak vagyunk. (nso)
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
7 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
7 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
7 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
7 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
8 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
8 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
8 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik