Egy kiscsapat nagy sikere

Vágólapra másolva!
2002.06.10. 21:57
Címkék
A női röplabdának jelentős hagyományai vannak és sikerei voltak Székesfehérvárott: az Alba Volán női együttese 1986-ban az egriekkel vívott küzdelemben szerezte meg a bronzérmet az akkor legmagasabb osztályban, az NB I-ben. Aztán hét szűk esztendő következett a SZIM Vasas színeiben, mivel az Alba Volán átadta a szakosztályt. A végleges megszűnéstől Fejér megye legrégebbi sportegyesülete, a MÁV Előre mentette meg a női röplabdát 1996-ban. A most véget ért bajnokságban az NB II Nyugati csoportjában Fésüs Irén játékos-edző irányításával szerezte meg az első helyet a csapat, majd a Keleti csoport győztesével, a Nyíregyházával küzdött meg az abszolút bajnoki címért, sikerrel. Dévényi Tibor ügyvezető elnök megerősítette: saját erőből vállalják az NB I-et, mert sok tehetséges fiatal található a keretben. Bizonyíték erre, hogy a bajnoki vacsorán adta át az ügyvezető az ifjúsági válogatottba szóló meghívót a csapat két tagjának, Kötél Zsanettnek és Tajti Dia-nának.
Legfrissebb hírek

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
5 perce

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
5 perce

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
28 perce

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
50 perce

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
1 órája

Hat magyar érem a Teqball Tour budapesti rajtján

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: eddig az összes idei világversenyen dobogón a magyar fiatalok

Utánpótlássport
1 órája

Triatlon szupersprint ob: Dobi Gergő és Szobácsi Laura nyert Pécsen

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik