Így látta Vitray Tamás

Lehetséges, hogy az olaszok két szabályos gólját nem adta meg a játékvezető. Az első eset nem tűnt lesállásnak, a másodiknál nem volt a képen érzékelhető, amit a partjelző mutatott. Hogy tudniillik lökött Vieri, mielőtt Inzaghihoz jutott volna a labda (aki izgalmában elvétette, így csapta be a labda Pletikosát).Aligha vitatható, hogy a horvátok mindkét találata kissé esetleges volt. Ivica Olic a felé küldött labdát, ahogy berobbant a kapu elé, le akarta kezelni, az tőle kissé elpattant, csak éppen a lehető legjobb irányba: a feléje mozduló Buffonnal pontosan ellenkezőleg. És szépen be a túlsó sarokba. Olic nem lövésnek szánta. A másodiknál Milan Rapajic meglehetősen szerencsés gólt szerzett. Nem túl jól találta el a labdát bal külsővel, ráadásul a közbenyúló Materazzi lábán furcsa gellert kapott a lövés. Így lett azonban jó: a labda tökéletes pályát leírva ért Buffon hálójába.Azt is mondhatnók, hogy az olaszok balszerencsével vesztették el a mérkőzést. Én pedig azt mondom: azt kapták, amit megérdemeltek! Szinte hihetetlen, hogy milyen könynyedén, kényelmesen játszottak. Az első sípszótól kezdve, minden különösebb igyekezet nélkül, előbb még a csatárok úgy tessék-lássék focizgattak, aztán már csak arra vártak, hogy majd csak találnak egy gólt, és akkor az előnyt remek védőik szépen megőrzik. Idézzék csak fel, mit csinált Vieri az első félidőben. Valamikor a tizenhetedik perc táján ért labdához először, és azután újra sokáig semmi. De az egyébként mindig buzgó Totti is takarékon égett. A védők dolgoztak becsülettel, az akkor még bátortalanabb horvátok támadásait könnyen megfékezték, aztán mentek, mentek fel, de társat a csatárok közt nem leltek.Már az első félidőben benne volt a levegőben, hogy ez a kiválónak vélt olasz védelem is hibázhat. Főleg Maldini oldalán, akit – bármilyen rokonszenves és nagy játékos – ma már csak a hírneve tart benn a csapatban. Az is már az első félidő számomra megdöbbentő tapasztalása volt, hogy a mexikóiak ellen oly apatikusan játszó, a vereség ellenére a végső sípszót annyira váró horvátok, most szervezetten, harcosan pattognak. Sokkal kevesebbet volt náluk a labda, mégis ők lőttek többet kapura, nekik voltak egyáltalán valamirevaló akcióik.Még Trapattonin is érzékelhető volt (elég gyakran mutatták), hogy ugyan bosszankodik, de nincs kétsége afelől, hogy az ő csapata lesz a győztes. Különösen, miután Vieri gólt fejelt. Amiben Pletikosa is segítségére volt. Ez a fejes sem olyan gyors, sem olyan magas ívű nem volt, hogy a kapus ne érhesse el.Ahogyan az egy fölényeskedő csapattal lenni szokott, az olaszok még inkább takarékra álltak a gól után. Az is igaz, hogy a horvátok sem hittek ekkor már abban, hogy esetleg döntetlenre mentsék a meccset. Ami ekkor történt, arra jó pár közhelyet tuduk: "ilyen a foci”, "a sors megtréfálta az olaszokat”, és így tovább.Tulajdonképpen mind igaz is. Megsúgom, és nem hiszem, hogy nagy zsenialitás kellett hozzá, azt gondoltam, ha lesz a horvátokban anynyi erő, hogy eljussanak az olasz kapuig, ott találhatnak egy gólt. Hát így is lett. Ennek meg törvényszerű eredménye lett, hogy ugyan a horvátok a döntetlennel is beérték volna, az olaszok megzavarodtak, görcsösek lettek, és a máskor remek védők is némi pánikba estek. (Persze nem volt ott már Nesta sem.) Kegyetlen végzet: egy kurta-furcsa lövés lett a büntetésük. A vereségükön a pecsét. Most aztán kapaszkodhatnak… Rászolgáltak.Hanem azt mondja meg nekem valaki, mi történt a horvátokkal?! Az a szánni valóan szétesett, öreg társaság, amely szinte menekült a pályáról a mexikóiaktól elszenvedett vereség után, most újra az egykori vb-bronzérmes játékát idézte. Kicsit öregesebb, lassúbb, technikailag tán nem annyira makulátlan és nem is olyan rögtönző készségű, mégis felismerhető volt a régi nagy csapatuk. Csapó Gábornak lenne igaza, hogy egy későbbi olaszországi profi szerződés reménye hozta meg az ambíciójukat, a játékkedvüket? És akkor most lehet, hogy Ecuador ellen újra a mexikóiak elleni formájukat mutatják? Azért az már túlzás lenne… Hiszen most már továbbjuthatnak.