Válogatott: üvöltés a szünetben, győzelem az egészségügyi dolgozókért is

Vágólapra másolva!
2020.11.12. 23:58
A Magyarország–Izland (2–1) Eb-pótselejtezőt követő sajtótájékoztatón magyar részről a koronavírus-fertőzés miatt hiányzó Marco Rossi szövetségi kapitányt – akárcsak a mérkőzésen – Cosimo Inguscio helyettesítette, de Botka Endre és Szoboszlai Dominik is értékelt.

„A meccs nehezen indult számunkra, éreztük a nyomást, mert tudtuk, ha itt nem járunk sikerrel, nincs több esély. És ez a nyomás volt, akire fékezőleg hatott. A szünetben egyeztettünk a szövetségi kapitánnyal is, és tisztáztuk, hogy ez az utolsó esély, ami veszendőben van. Sikerült az éhséget felkelteni a csapatban. A győzelmet megérdemeltük. Nem mondhatjuk, hogy érdemtelenül raboltuk volna el” – értékelt Cosimo Inguscio.

„Marcóval folyamatosan kapcsolatban álltunk, megbeszéltük a cseréket is. Folyamatosan beszéltünk telefonon. Minden észrevétel hasznos lehet tőle, hiszen mégiscsak ő a szakvezető” – tette hozzá a pályaedző.

Botka Endre arról is beszélt, hogy Rossi így távolról is hatással tudott lenni a csapatra, a mérkőzésről elmondta, Izlandnak nem volt sok helyzete, és végig benne volt a mérkőzésben, hogy fordítani tud a magyar csapat. Majd a Nemzeti Sport kérdésére az egész évéről is beszélt.

A csapat öröme (Fotó: Szabó Miklós)
A csapat öröme (Fotó: Szabó Miklós)

„Ezt az évet nem lehet hova fokozni. A Fradival bejutottunk a BL-be, most meg kijutottunk az Eb-re. Végig azt éreztem, nem lehet, hogy nem lesz meg. Ezt a mérkőzést azokért az emberekért is játszottuk, akik az egészségünkért dolgoznak, és azokért, akik otthon ültek, mivel este nyolc után az utcára sem mehetnek ki, és minket néztek” – mondta Botka, akitől Szoboszlai Dominik vette át a szót.

„Nem gondolom, hogy mindenki azt várta, hogy én legyek a hős, de ez a csapat nélkül nem sikerülhetett volna. Miután Sigér leblokkolta a labdát, és miután Sallai elvitte az embert, húsz méterről, úgy gondoltam, már nem futok tovább, és elrúgom. Nagy hullámvasút volt ez a hét, a gólörömnél pedig minden átfutott bennem, ahogy kiskoromtól eljutottam idáig, és a gólommal kijutottunk az Európa-bajnokságra. A félidőben mindenki üvöltött, hogy meg tudjuk fordítani, és sikerült is” – összegzett Szoboszlai.

Inguscio a sajtótájékoztató végén ígéretet tett, hogy a következő hat hónapban a stáb megtanul magyarul, egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik bíztak bennük, akik bizalmat szavaztak a stábnak. Köszönetet mondott az orvosi csapatnak, a csapatmenedzsernek, a szertárosoknak és az U21-es válogatottból beugró edzőnek, Gera Zoltánnak is.

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
A-DIVÍZIÓ, DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–IZLAND 2–1 (0–1)
Budapest,Puskás Aréna,zárt kapuk mögött. Vezette:Kuipers (holland)
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Fiola (Lovrencsics G., 61.), Kalmár (Sigér, 61.), Nagy Á. (Nego, 84.), Szoboszlai, Holender (Nikolics, 72.) – Szalai Á. (Könyves, 84.), Sallai R.Szövetségi kapitány:Marco Rossi(a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált kapitányt segítője, Cosimo Inguscio helyettesítette a kispadon)
IZLAND:Halldórsson – Pálsson, R. Sigurdsson, Árnason, H. Magnússon – J. Gudmundsson (Bödvarsson, 73.), Sigurjónsson, A. Gunnarsson (Skúlason, 83.), B. Bjarnason – G. Sigurdsson, A. Finnbogason (A. Gudmondsson, 73.).Szövetségi kapitány:Erik Hamrén
Gólszerző:Nego (88.), Szoboszlai (90+2.), ill. G. Sigurdsson (11.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik