Válogatott: jelzőmentes beszámolók Izlandon – de már keresik az új kapitányt

Vágólapra másolva!
2020.11.13. 11:18
null
Erik Hamrén ideje lejárt? (Fotó: Földi Imre)
Az „álom végéről”, az „Aranygeneráció utolsó villanásairól” írnak az izlandiak, miután válogatottjuk elbukta Magyarország ellen az Európa-bajnoki pótselejtezőt a Puskás Arénában.

A Fréttabladid című, vezető napilap tényszerűen számol be az izlandi válogatott budapesti vereségéről „Álom maradt a történelmi Európa-bajnoki részvétel” című cikkében. Az újság mindenféle jelzőt nélkülözve veszi végig a találkozó eseményeit, felidézve, hogy a 87. percben Albert Gudmundsson ziccert hibázott, pedig ezzel bebiztosíthatta volna Izland győzelmét...

A 107 éves Morgunbladid a 77-es számot sulykolja. Ennyi ideig volt előnyben az izlandi válogatott és ennek ellenére nem tudta megszerezni az Eb-részvételt jelentő győzelmet. „Magától értetődő, hogy a magyaroknál sokkal többet volt a labda, ha nincs Izlandnál a korai vezetés, lehet, egészen másként alakul a játék képe” – elemzi a cikk szerzője a történteket. „A magyarok hosszú periódusokban birtokolták a labdát, de ez nem volt igazán kellemetlen. Kevés csapat lehet a világon, amely kényelmesebben érzi magát, ha az egygólos előnyt vagy a döntetlent kell védenie, mint tette Izland az elmúlt években. Ezúttal viszont nem sikerült a harmadik nagy tornánkon való részvételt kiharcolni ezzel a taktikával.”

A bulvár-tabloid DV online kiadása már kevésbé „jeges”, távolságtartó a témával kapcsolatban. A péntek reggelt egy gyors összeállítással kezdték, hogy a lejáró szerződésű szövetségi kapitány, Erik Hamrén helyére kit kellene kinevezni a válogatott élére. Közülük talán a legnagyobb név – Magyarországról nézve – a Köbenhavntól idén távozott Stale Solbakken. „Az Aranygeneráció még utoljára megvillant, de ez is kevés volt. Az álom véget ért. Most pedig jelentős változások indulhatnak el a 2016-os Európa-bajnokságot és a 2018-as világbajnokságot megjárt csapatnál” – tekintett előre még a csütörtök esti meccsriportjában a DV.

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
A-DIVÍZIÓ, DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–IZLAND 2–1 (0–1)
Budapest, Puskás Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Kuipers (holland)
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Fiola (Lovrencsics G., 61.), Kalmár (Sigér, 61.), Nagy Á. (Nego, 84.), Szoboszlai, Holender (Nikolics, 72.) – Szalai Á. (Könyves, 84.), Sallai R.Szövetségi kapitány:Marco Rossi(a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált kapitányt segítője, Cosimo Inguscio helyettesítette a kispadon)
IZLAND: Halldórsson – Pálsson, R. Sigurdsson, Árnason, H. Magnússon – J. Gudmundsson (Bödvarsson, 73.), Sigurjónsson (Ingason, 87.), A. Gunnarsson (Skúlason, 83.), B. Bjarnason – G. Sigurdsson, A. Finnbogason (A. Gudmondsson, 73.). Szövetségi kapitány: Erik Hamrén
Gólszerző: Nego (88.), Szoboszlai (90+2.), ill. G. Sigurdsson (11.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik