„Emlékszem az első magyarországi interjúra! – hozta szóba az 56 esztendős olasz szakember a kollégánk, Csillag Péter által jegyzett anyagot. – Arról beszéltem, nekem mindegy, ki honnan származik, csak azt nézem, hogyan teljesít az edzéseken és a meccseken, ennélfogva az játszik, aki kiérdemelte a lehetőséget. Ehhez az elvhez mindmáig tartom magam, de ezt már úgyis tudják rólam. Kilenc év telt az említett interjú óta, azóta számtalanszor nyilatkoztam, sokat beszéltem és több kritikát is kaptam – mindamellett úgy rémlik, dicséretből több jutott. Persze a bírálat is a munkám velejárója, ha valaki jó szándékkal fogalmazza meg az észrevételeit, készséggel meghallgatom. Azt érzem, hogy Magyarországon sokaktól megkapom a tiszteletet, gondolok itt a sajtó munkatársaira is. A tisztelet természetesen kölcsönös! Vallom, addig jó, amíg mindig magát adja az ember. Ha már egy szerepet játszik, becsapja önmagát. Kilenc év alatt megismerhettek annyira, hogy tudják, én mindig magamat adom, ezen a téren szemernyit sem változtam azóta, hogy Magyarországra jöttem.”
„Van egy kedves és hatékony asszisztensem, Gabriella, aki gyakran összefoglalja nekem a válogatottról megjelenő írásokat – árulta el a szövetségi kapitány. – Bár élek a gyanúperrel, legtöbbször csak a jót osztja meg velem, a rosszat elhallgatja, hogy ne bosszantson fel… Szerencsére jó emberek vesznek körül, a médiával kapcsolatos ügyekben számíthatok a válogatott sajtófőnökére, Szabó Gergőre is, aki úgyszintén mindenben a segítségemre van. Számos kedves írás jelent meg rólam, illetve a családomról az itt töltött évek alatt, ezt ezúton is köszönöm! Ugyanakkor nem szoktam fellapozni a régi újságokat, mert nem akarok a múltban élni, a jelenre és a jövőre összpontosítok. Hálás vagyok a sorsnak, hogy kétezertizenkettőben Magyarországra sodort, s hiszem, hogy ez a történet tartogat még számunkra egy-két olyan fejezetet, amelyből további szép cikkek születhetnek…”
A halászléhez a Nemzeti Sportot olvasta a miniszterelnök
