Válogatott: Ez a jövő kerete; Futács kiemelkedő, de... - Storck

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.29. 17:27
null
Bernd Storck a hétfői sajtótájékoztatón Telkiben (Fotó: Földi D. Attila)
A magyar labdarúgó-válogatott Telkiben megkezdte a felkészülést az Oroszország elleni június 5-i felkészülési mérkőzésre, valamint a négy nappal később rendezendő, Andorra elleni világbajnoki selejtezőre. Bese Barnabás és Stieber Zoltán után Bernd Storck szövetségi kapitány válaszolt az újságírók kérdéseire.

 

Bernd Storck a felkészülésről, az előttünk álló feladatokról:

„Örülünk, hogy újra együtt dolgozhatunk a kerettel. Az oroszok elleni mérkőzés egy teszt lesz azoknak, akik a jövőben perspektívát jelenthetnek a válogatott számára. Főképp a második félidőben kaphatnak szerepet a fiatalok, az első félidőben pedig azok, akiknek erre Andorrában is a legjobbak az esélyeik. Azt az oroszok elleni meccs után döntjük majd el, kik jönnek velünk Andorrába. A válogatást befolyásolta, hogy a nemzetközi kupaszereplő csapatok edzőivel egyeztettünk, kik azok a játékosok, akiknek a játékától most eltekintünk a közelgő kupameccsek miatt.”

Az NB I-ről:

„Nagyon izgalmas volt egy ilyen döntőn részt venni, mint amilyen a Honvéd–Videoton meccs volt. A Honvéd teljesítménye az egész szezonban meglepő volt. Marco Rossi nagyon jól dolgozott, sok fiatalt épített be a csapatába, és meg is lett a munka eredménye, hiszen hosszú idő után megnyerték a bajnokságot, amihez gratulálok.”

Az Andorra elleni vb-selejtezőről:

„Az andorrai meccsre készülünk, ez a fő feladat. Meg kell majd találnunk az utat a kapujukig, nem lesz egyszerű mérkőzés, de az első találkozón egyszer már sikerült megoldanunk.”

A fiatalokról, a csatárkérdésről:

„Ez egy távlati keret is, ennek a jövőre nézve lehet szerepe. Ez a klubokkal való együttműködés miatt is alakult így, de a fiatalok nem a koruk miatt kerültek be a keretbe, hanem mert jók. Erre az egyik példa az U17-es válogatottban már bizonyító Szoboszlai Dominik. Az ajtó nyitva áll előttük, de innentől nekik kell bizonyítaniuk. Örülök, hogy sok jó formában lévő csatárunk van. Szalai Ádám és Eppel Márton is folyamatosan jó teljesítményt nyújtott a tavasszal, ami örvendetes.”

Az NSO Futács Márkó és Bőle Lukács csapatba kerülési esélyeiről is kérdezte a kapitányt:

„Futács Márkó kiemelkedő futballista, remekül teljesített Horvátországban, de sok jó csatárunk van. Futács nagyon magas játékos, de rajta kívül említhetjük Balogh Norbertet vagy Böde Dánielt is, de ugye sem ők, sem Nemanja Nikolics nincs most itt velünk. Most azoknak szeretnénk lehetőséget adni, akik itt vannak, aztán meglátjuk, hogy a jövőben kik léphetnek a nyomukba.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT JÚNIUSI MÉRKŐZÉSEI
Június 5. (hétfő), 20.30: Magyarország–Oroszország – felkészülési mérkőzés, Groupama Aréna
Június 9. (péntek), 20.45: Andorra–Magyarország – vb-selejtező

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gulácsi Péter (RB Leipzig), Megyeri Balázs (Greuther Fürth), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre), Kleisz Márk (Vasas FC), Lang Ádám (Dijon FCO), Kocsis Gergő (Dunaszerdahely), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Vinícius Paulo (Videoton FC), Hangya Szilveszter (Vasas FC), Tóth Bence (Puskás Akadémia)
Középpályások: Nagy Ádám (Bologna), Elek Ákos (Kajrat Almati), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Dominik (Legia Warszawa), Sallai Roland (Palermo), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Kalmár Zsolt (Bröndby), Stieber Zoltán (1. FC Kaiserslautern), Kleinheisler László (Ferencváros)
Támadók: Szalai Ádám (1899 Hoffenheim), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Eppel Márton (Budapest Honvéd)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 5
5 10– 3 +7
13
2. Portugália 5 4 1 19– 3 +16
12
3. MAGYARORSZÁG 5 2 1 2 8– 6 +2
7
4. Feröer 5 1 2 2 2– 8 –6 5
5. Lettország 5 1 4 2– 9 –7
3
6. Andorra 5 1 4 1–13 –12 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik