Válogatott: „El kellene gondolkodnia, hogy máshová szerződik” – Rossi Szalairól

K. T. I.K. T. I.
2020.11.08. 19:49
null
Rossi szerint Szalai Ádámnak helye lenne a Mainz csapatában (Fotó: Getty Images)
Achim Beierlorzer alaposan megnehezítette a magyar labdarúgó-válogatott helyzetét. Minderről Marco Rossi szövetségi kapitány beszélt az egyik német portálnak. Az említett szakember a Mainz volt trénere, s mint a Sportbuzzer cikkéből kiderül, egyáltalán nem egyezik a véleménye Rossiéval a válogatott első számú centerének, Szalai Ádámnak a teljesítményéről.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Sky90 Die Fussballdebatte című műsorban Achim Beierlorzer, a Mainz múlt hónapban menesztett edzője kifejtette, a zavaros kommunikáció ellenére is szigorúan szakmai okai voltak annak, hogy nem számolt Szalai Ádámmal az első csapat keretében.

„A pályán töltött idejét, a góljait, a kapura lövéseit jellemző statisztikák mind azt mutatták, hogy ez kevés. Más futballt akartunk játszani, és abban már nem terveztünk vele. Nehezítette a dolgunkat, hogy kritikus helyzetekben Ádámmal nem a legkönnyebb” – mondta Beierlorzer, hangsúlyozva: nem volt veszekedés, nem volt botrány, emberileg az égvilágon semmi baja sincs Szalai Ádámmal.

A sportbuzzer.de most a magyar szövetségi kapitánnyal, Marco Rossival készített exkluzív anyagban arra kérte az olasz trénert, hogy reagáljon Beierlorzer kijelentésére.

„Az ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel megnehezíti a dolgunkat. Ádám a csapatkapitányunk és továbbra is rendkívül fontos tagja a válogatottnak – kezdte Rossi. – A helyzetünk most kifejezetten nehéz: Ádámnak úgy kell Izland ellen az első perctől játszania, hogy egyáltalán nincs ritmusban és hosszú ideje nem szerzett meccstapasztalatot. Bízom abban, hogy mihamarabb sikerül megoldást találniuk a helyzetre Mainzban – vagy akár egy másik csapatnál. Úgy gondolom, tényleg el kellene gondolkodnia azon, hogy a télen egy másik klubhoz szerződik.”

A szövetségi kapitány hozzátette, szerinte Szalai még most is tudna segíteni a Bundesliga utolsó helyén álló mainzi alakulaton. De a legfontosabb az az ő szempontjából, hogy akár Mainzban, akár másutt, de játékpercekhez jusson a válogatott támadó.

Már Szalai „felfüggesztése” és annak kommunikációja is több kérdést feldobott a német sajtó számára. A helyzet egyik furcsasága az volt, hogy a magyar csatár nem sokkal korábban még a Német Kupában csereként pályára lépve fontos gólt szerzett csapatában. A két héttel ezelőtti beszámolók szerint a Mainz felmentette az edzéslátogatás alól a játékost, akinek ugyanakkor lehetőséget biztosítottak arra, hogy önállóan, vagy a tartalékcsapattal tréningezve megpróbálja magát formában tartani addig, amíg másik klubot nem talál. A Bild nem hagyta annyiban a dolgot, a lap azt írta, a valódi ok egy elmérgesedő pénzügyi vita, amelynek során a magyar csatár csapattársai szószólójaként vehemensen követelte a koronavírus-járvány miatt korábban visszatartott fizetések átutalását.

A keretből eltanácsolt játékos két nappal később megjelent a gyakorlópályán, és a gárda erőnléti edzőjével, Axel Busenkell-lel egyéni feladatokat végzett. Egyúttal jelezte, egy pillanatra sem áll le a munkával. Délután folytatódott a történet: a csapatedzés elmaradt. A Bild arról értesült, a klub játékosai sztrájkba léptek, így kifejezve szolidaritásukat Szalai Ádám iránt. Elmondták az öltözőben, amíg nem rendeződik az ügye, nincs normális munkavégzés. Ezt később írásba is foglalták, s elküldték a klubvezetőségnek.

A klubelnök, Stefan Hofmann a történtek után adott interjújában nem tagadta, hogy a klub nincs jó anyagi helyzetben, de jelezte, szerinte a magyar légiós ügye ezzel csak annyiban függ össze, hogy az ő keretből történt kirakása, „elkülönített” edzése volt az utolsó csepp a pattanásig feszült játékosok poharában.

A klubelnök szerint a koronavírus-járvány miatt márciusban visszatartott fizetések későbbi folyósítása csak egy lehetőség volt, annak függvényében, hogy javul a klub pénzügyi helyzete – az viszont nemhogy nem javult, még tovább romlott.

A klubházon belüli feszültség odáig fajult, hogy egy héttel ezelőtt, azaz szeptember 28-án, hétfőn a Mainz bejelentette az eddigi vezetőedző, Achim Beierlorzer távozását. A tréner helyét az addigi segédedző, Jan-Moritz Lichte vette át, aki jelen állás szerint az idény végéig vezetheti a csapatot.

Szalait október elején visszatették a Mainz Bundesliga-keretébe (vélhetően a perrel való fenyegetés hatására), azóta a csapattal edzhet, ám pályára továbbra sem lépett.

Legfrissebb hírek

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
7 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
Tegnap, 11:55

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56