Válogatott: csalódást keltő vereség; Dibusz ragyogása – brit lapszemle

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.30. 07:59
null
A magyar válogatott 1–0-ra győzött Belfastban (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott 1–0-ra legyőzte Észak-Írországot Belfastban felkészülési mérkőzésén. Az brit lapok csalódást keltő vereségről írnak, s Dibusz Dénest méltatják.


News Letter:
Magyarország kihasználta a sokba kerülő hibát, s legyőzte Észak-Írországot – írja főcímében a portál.

Megemlítik, hogy Niall McGinn hibájáig az északír együttes tűnt veszélyesebbnek, majd kiemelik a remekül védő Dibusz Dénest.

Sky Sports: Sallai Roland megbüntette a hibát.

Az északír válogatott tisztességessen helytállt a Nemzetek Ligája A-ligájába feljutó magyar csapat ellen.

„Csalódott vagyok a vereség miatt, úgy éreztem, van esélyünk a győzelemre – voltak helyzeteink, megdolgoztattuk a magyarok kapusát. Igen, többet birtokolták a vendégek a labdát, de a tizenhatoson kívülről voltak lehetőségeik. Kiábrándító, hogy ennyi helyzetünk volt, mégsem tudtunk betalálni” – idézi Ian Baraclough szövetségi kapitányt a portál.

BBC: Észak-Írország csalódást keltő vereséget szenvedett hazai pályán Magyarország ellen.

Belfast Live: Niall McGinn hibája sokba került Ian Baraclough csapatának ezen a frusztráló estén a Windsor Parkban.

A honlap szerint egy ideig kísértheti a gól a nagyot hibázó labdarúgót.

Belfast Telegraph: Ian Baraclough továbbra is várja az otthon kényelmét a csalódást keltő vereség után. Észak-Írország a legutóbbi tíz hazai meccséből csak egyszer nyert – Litvánia ellen – a szakember irányításával.

Megjegyzik, hazai pályán nehezen tudja hozni azokat a győzelmeket az északír válogatott, amelyeket megérdemelne a szenvedélyes közönség.

Természetesen Dibusz Dénes bravúrjait is kiemelik: „Dibusz ragyogása.”

PERCRŐL PERCRE ÍRÓDOTT EREDMÉNYKÖVETŐ TUDÓSÍTÁSUNK ITT!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Észak-Írország–Magyarország 0–1 (0–0)
Belfast,
Windsor Park, 18 000 néző. Vezette: Harvey (ír)
ÉSZAK-ÍRORSZÁG:
Peacock-Farrell – Ballard (Hume, 82.), Cathcart, Brown – McNair, Davis (Saville, 60.),McCann,Lane (Dallas, 60.) – Whyte (Thompson, 68.), Magennis (Charles, a szünetben), McGinn (Lavery, 68.)
MAGYARORSZÁG:
Dibusz – Orbán, Lang (Kecskés, 82.), Fiola – Nego (Bolla, 82.), Schäfer, Styles (Vécsei, 82.), Nagy Zs. – Sallai (Gazdag, 72.), Szoboszlai (Nagy Á., 65.) – Szalai Á. (Ádám, 72.)
Gólszerző:
Sallai (56.)

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
16 órája

Dupla Tízes: közelebb vagy távolabb került a világbajnoki álom a válogatottól?

Magyar válogatott
18 órája

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
2025.09.10. 17:18

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:13

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – ez történt az élő felvezetésben

Magyar válogatott
2025.09.09. 17:00

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56
Ezek is érdekelhetik