U21-es válogatott: Róth Antal legénysége Máltán lép pályára

Vágólapra másolva!
2012.02.21. 15:05
Címkék
Utánpótlás-válogatott idegenbeli felkészülési mérkőzés előtt áll, és a keretbe korábban sérüléssel bajlódó futballisták is visszatértek. Az U21-esek az idei első nemzetközi meccsükre készülnek: a januári telki összetartás után február 29-én Máltán lépnek pályára a hazaiak korosztályos együttese ellen.

U21-es csapatunk legutóbb 2004-ben járt Máltán, s akkor is Róth Antal irányításával mérkőzött meg a hazaiakkal – a többek között Tőzsér Dániellel, Vadócz Krisztiánnal és Vanczák Vilmossal felálló együttesünk 2–0-s győzelemmel zárta azt az összecsapást.

„Örülök, hogy jól kezdtük az évet – utalt Róth Antal az mlsz.hu-nak a Siófok elleni gólzáporos januári találkozóra. – Az is örömteli, hogy támadóposzton többen felépültek a sérülésükből és növelik a válogatási lehetőséget. Szintén jó hír, hogy Gulácsi Péter is egészséges, valamint velünk tart Futács Márkó, Simon Ádám és Megyeri Balázs is. Simon Ádám egy sérülés után került be a Bari csapatába, ahol remélhetőleg gyökeret is ver a következő időszakra."

A szövetségi edző kiemelte: a magyar bajnoki rajt előtt a csapat tagjai előtt álló legfontosabb cél, hogy nagyobb számban jussanak rendszeres játéklehetőséghez, és jobb teljesítménnyel hívják fel magukra a figyelmet, mint az őszi szezonban.

„A folyamatos játék lehet az egyik alapfeltétele annak, hogy nemzetközi szinten jobban teljesítsünk. A játéklehetőség biztosítása érdekében célunk, hogy minden nevezett futballista pályára léphessen Máltán, s a hazaiakkal való megállapodásunk szerint erre lehetőség lesz a mérkőzésen" – tette hozzá Róth Antal.

Jánvári Gábor beválogatására külön is kitért a szakember. A kaposvári balhátvéd az ősz folyamán meggyőző teljesítményt nyújtott klubcsapatában, ezzel sikerült kiharcolnia helyét a keretben.

„Az ő posztján a válogatottban szerepeltetett játékosok keveset futballoztak a klubcsapatukban, ezért már a januári évindítóra is meghívtuk, most pedig nemzetközi mérkőzésen is kipróbálhatom" – fogalmazott Róth Antal.

A csapat tagjai vasárnap találkoznak Telkiben, majd kedden – Frankfurt érintésével – érkeznek Máltára, ahol szerdán 15 órakor kezdődik a felkészülési mérkőzés. Az U21-es válogatott a következő tétmérkőzését június elsején játssza Törökország ellen, hazai pályán, majd Liechtenstein következik, idegenben.

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gulácsi Péter (Hull City), Megyeri Balázs (Olympiakosz Pireusz)
Védők: Szokol Zsolt (Újpest), Fiola Attila (MVM Paks), Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest), Litauszki Róbert (Újpest), Jánvári Gábor (Kaposvári Rákóczi)
Középpályások: Bódi Ádám (DVSC-Teva), Iszlai Bence (Haladás Sopron Bank), Nagy Patrik (Újpest), Kovács István (Videoton), Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi), Simon Ádám (Bari), Gosztonyi András (Videoton)
Támadók: Tischler Patrik (MTK Budapest), Futács Márkó (Portsmouth), Beliczky Gergő (Ferencváros), Lázár Bence (Újpest)

 

Legfrissebb hírek

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
1 perce

Sergio Navarro: Öröm volt látni, hogy a játékosok megvalósították a megbeszélt taktikát

Labdarúgó NB I
3 perce

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
31 perce

„Nagyon sok szép állomása volt ennek az útnak” – Molnár Tamás 50 éves     

Vízilabda
47 perce

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
1 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
1 órája

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
8 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik