V. J. 2022.08.06 11:19 Frissítve: 2022.08.06 11:29

Női válogatott: Kratz magyar BL-csapatban reménykedik

Egy éve dolgozik Magyarországon Margret Kratz, a magyar női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki az MLSZ TV-nek csapata fejlődéséről, a nemrég lezárult Európa-bajnokságróll, az első alkalommal 12 csapatos NB I-ről, illetve a magyar klubokkal kapcsolatos BL-álmairól is kifejtette véleményét.

Margret Kratz (Fotó: Földi Imre)

 

„Most egy éve vagyok itt a válogatottnál, és úgy érzem, sokat tudtunk előrelépni” – jelentette ki az MLSZ TV-nek adott interjújában Margret Kratz.

„Jónak találom, hogy idéntől nyolc helyett 12 csapattal indul meg a bajnokság, még ha voltak is ezzel szemben kritikák” – mondta el a német szakember, aki szerint a bővítéssel több fiatal játékos kap esélyt a bizonyításra, ami minőségi löketet adhat a ligának.

Kratz reményei szerint a jövőben a Bajnokok Ligája főtáblájára is kerül magyar csapat.

„Ha a BL-ben játszol, könnyebben fel tudod venni a versenyt egy Eb-n is – és ugyanez igaz fordítva is” – véli Kratz.

A német edző szót ejtett a hazája ezüstérmét és Anglia győzelmét hozó, nemrég lezárult női Eb-ről is.

„Technikai-taktikai, valamint fizikális-mentális szinten a valaha volt legszínvonalasabb női futballeseménynek lehettünk tanúi.”

A TELJES INTERJÚ

2022.08.12 13:32:19

Magyar válogatott PIETSCH TIBOR

„Negyven éve vagyok a futballban, először nyertem bajnoki címet, hihetetlenül boldog vagyok!”

2022.08.07 22:26:01

Magyar válogatott N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Akkoriban nála nagyobb érzelmeket kiváltani senki sem tudott, s a futball legszebb adományát hagyta reánk. Itt járt köztünk, játéka kegyelmi pillanataival derűt csalt az arcokra, azt ültetett a szívekbe is, s most lénye belelobbant a végtelenbe. Ember volt, nagyon esendő, aztán sokat szenvedő ember, ez bizonyos, de hiszem, tisztességtelen lélek pillanatokra sem.

2022.08.06 21:17:28

Magyar válogatott SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. 2022-ben sem a szerb, sem az északír, sem az angol, sem az olasz, sem a német válogatott nem szerzett gólt ellenünk a második félidőben.

2022.08.05 14:09:59

Magyar válogatott PIETSCH TIBOR

„Ha tizenegy kínai játékos a legjobb nálam, akkor nincs mese, a Honvéd tizenegy kínaival áll ki.”