Szentmihályi Antal helytállt a villanyfényben, Graham Moore közeli lövését is védte

A pályák használhatatlansága miatt kétszer is elhalasztották az NB I tavaszi rajtját 1963-ban, így a magyar futballválogatott tagjainak nem volt tétmeccs a lábukban, amikor március 20-án Európa-bajnoki (akkor: Nemzetek Európa-kupája) selejtezőn pályára léptek Cardiffban. Itthon legyőztük Wales legjobbjait (3:1), előnyünk volt tehát a legjobb nyolc közé jutásért rendezett visszavágóra.

A hó, a jég, a víz a válogatott itthoni felkészülését is lehetetlenné tette, ezért Baróti Lajos szövetségi kapitány kérésére túrát szervezett az MLSZ. Az együttes Franciaországban, Marokkóban és Németországban tesztelt (Népsport, február 20.), Baróti még a hazaindulás előtt telefonon kérte az itthoniakat, hogy nézzenek egy alkalmas talajú pályát a következő, már hazai edzőmeccsre.

Az Egyetértés Soroksári úti sporttelepére esett a választás, ahol a helyiek szorgalmasan hengereltek, tömörítettek, ám a próba előtti éjszakán zuhogni kezdett az eső, így hiába dolgoztak.

„Sárba fulladt a válogatott edzőmérkőzése” – így a Népsport címe az Egyetértés elleni 1:1-ről, amely után senki sem lett okosabb, hiszen „mindkét csapat nagyon lelkesen harcolt, de a talaj – mint második ellenfél – állandóan becsapta őket”.

A Képes Sport címlapja híven tükrözi, milyenek voltak a pályaviszonyok itthon, itt Fenyvesi Máté elől hárít az Egyetértés kapusa

Baróti csak annyit mondott, hogy még mindig nem tudja, ki legyen a jobbszélső, Cardiffban. „Sándorról még nem mondtam le véglegesen” – tette hozzá. Előzmény, hogy „Csikar” nem igazán volt edzésben, filmforgatás miatt (Rényi Tamás Mindennap élünk című mozijában kapott főbb szerepet) a túráról is hiányzott, ráadásul beverte a lábát fürdés közben.

Néhány nap múlva Szegeden lépett fel a csapat (4:2), végre jó talajon, ám Baróti gondjai szaporodtak, a jobb szél mellett kapusgondjai is lettek: „Szentmihályi és Ilku még nem elég labdabiztos. Szép védések, parádés megoldások után elemi hibákat követnek el.”

A főpróba, a Kőbányai Lombik elleni 9:0 után (megjegyzendő, hogy a három edzőmeccsre összesen 18 ezren voltak kíváncsiak) már csak azt nem tudta, ki legyen kapus. Sándor ugyanis végigjátszotta a meccset, ráadásul lendületesen. Játéka azért is fontos volt, mert amellett, hogy kapitánya, sőt vezére volt a csapatnak, a walesiek féltek tőle, mint a tűztől, az első meccsen a Népstadionban őrzője, Melvyn Hopkins bevallása szerint azt sem tudta, hogy hol van.

Ami a K. Lombik elleni meccset illeti, nagy kedvvel játszottak a fiúk, még az utolsó percekben is kérték egymástól a labdát. Baróti szándékának megfelelően, a kapitány ugyanis figyelmeztetett mindenkit, hogy ez az utolsó próba, ezért egy percig se legyen megállás.

A küldöttség IL-14-es különgéppel érkezett meg Cardiffba, ahol állt a bál. Jimmy Murphy szövetségi kapitány ugyanis hét helyen változtatott a Budapesten szerepelt csapaton, a kritikusok azt kifogásolták, hogy az újak még sohasem játszottak együtt.

Baróti eldöntötte, hogy Szentmihályi Antal véd, mert esti meccs lesz, s a Vasas kapusa már megszok(hat)ta a villanyfényt, a dorogi Ilku Istvánnak erre nemigen volt lehetősége. Sándorral még mindig óvatos volt, jellemző, hogy amikor a tartalékoknak a meccs délelőttjén edzést vezényelt, Rákosi Gyulát nem vitte magával. Mit lehet tudni...

Sándor aztán játszott. Sőt. Úton a Ninian Parkba a buszon a Népsport tudósítója szerint ezt mondta a kapitánynak: „Ameddig bírom, mindent megteszek. Nem hiszem, hogy gólt fogok lőni, hiszen az elmúlt mérkőzés tapasztalatain okulva biztos nagyon vigyáznak majd rám. De legalább elvonok valakit a kapu elől, s majd csak sikerül ott valamelyiknek...”

A pályán 40 ezer szurkoló hangorkánja fogadta a csapatokat, az idő kedvező volt, a pálya talaja elfogadható, a világítás pedig kitűnő.

Az első félidőben (is) kimaradtak a magyar helyzetek, Albert Flórián kétszer is hibázott az ötösön, de Göröcs „Titi” rosszabbul járt, úgy találta el a labdát, hogy taccsra ment...

A walesiek egyre inkább belelendültek, és a 25. percben megszerezték a vezetést. Cliff Jones elment Mátrai Sándor mellett, lövése Mészöly Kálmánban elakadt, a játékvezető kezezést látott és tizenegyest ítélt. A büntetőnek Cliff Jones futott neki, és nem hibázott (1:0).

A hazaiak persze roppant lelkesek lettek, rohamoztak rendesen, de a magyar csapat ekkor már higgadtan, nyugodtan játszott. Jött is az egyenlítés. A 73. percben egy magyar támadás végén Albert került helyzetbe, de lökték, a labda Tichyhez került, a balösszekötő a 16-oson belül éppen lőni készült, amikor Alwyn Burton felvágta. Ez is tizenegyes. Tichy Lajos futott neki a büntetőnek, s nagy nyugalommal lőtt a hálóba (1:1).

Ezzel minden eldőlt. Továbbjutottunk. Köszönhetően annak, hogy a csapatból heten átlagon felülit nyújtottak. Szentmihályi „szinte hiba nélkül látta el feladatát. Határozottan, jó ütemben jött ki a kapuból, több bravúros védése akadt.” Mészöly „gyakran segített keresztezéseivel a széleken is. Több esetben az utolsó pillanatban szerelt a lövőhelyzetben levő csatár elől. Egy pillanatra sem ingott meg.” Sipos Ferenc „a védekezésben nyújtott igen kiváló teljesítményt”. Sándor „mindent megtett, amit tehetett. Nem lehetett tőle többet várni.” Albert „bátran szállt bele a közelharcokba, és a magas labdákat is igen gyakran elfejelte a kitűnően fejelő walesi védők elől”. Tichyn „meglátszott, hogy féltette a sérült lábát, az erőszakos walesi védők gyakran elsodorták. Az egyenlítő gól után mélyen hátrahúzódott, és nyugodtsága, körültekintő játéka nagy hasznára volt a csapatnak.” Fenyvesi dr. „ezúttal is szorgalmasan segített a védelemnek, és jó néhány hátulról induló támadást vezetett”.

Baróti Lajos így látta a mérkőzést: „Sokat jelentett a portya, mert egyébként ilyenkor, a formába hozás időszakában nem lehet ilyen nehéz mérkőzést játszani. A második félidőben már jól ment a játék a fiúknak. Mindenki dicséretet érdemel küzdeni akarásáért.”

A Népsport visszafogottan dicsért, azt írta, hogy a válogatott közepes teljesítményt nyújtott, mérsékelten játszott. Kiütközött a csapatjátékon, hogy a rossz pályaviszonyok miatt kevés mérkőzés volt a játékosok lábában. Ezért lehetett, hogy labdakezelési bizonytalanságok, a kevés helyváltoztatás miatt a mieink nem tudták átjátszani a walesi védőfalat, s így a számukra kedvezőtlen test test elleni küzdelmet kellett választaniuk. A lényeg pedig: „Ha szigorúak vagyunk, s leszögezzük, hogy ez a játék legfeljebb csak a továbbjutás biztosításához volt elegendő, már nyugodtan hozzátehetjük, hogy az együttes óriási lelkesedése, küzdeni tudása, a védelem szilárdsága és a válogatott csapatunk erőnléte máris biztató. Ennél többet pedig egy mindössze néhány mérkőzésből álló előkészületi portya után nem is nagyon várhattunk.”

Az egyik helyi lap a mérkőzésről tudósítva a magyar védelmet Dover szikláihoz hasonlította, amelyeket hiába ostromol a tenger meg-megújuló erővel. „A hűvös sziklafalról megsemmisülve hullanak vissza a tenger korbácsai” – ez a kép a dicsérethez, amelyet megérdemelt Baróti Lajos csapata.