Lakatlan sziget – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2017.06.16. 23:43

Miután – ellentétben Bernd Storckkal – engem nem kért meg a főnököm arra, hogy várjak még a következtetéseimmel, rögzítem a tényt: egy héttel az andorrai gyalázat után ott tartunk, hogy végül is következmények nélkül maradt a szégyen.

A kapitány pozíciójában, sőt pozícióiban maradhatott, tulajdonképpen megerősödött, hiszen ha valakit világraszóló blama után sem büntetnek meg, az szilárdabb lábakon áll, mint a párizsi Notre Dame. Olyan ez, mint amikor a gyereknek az év végi bizonyítványában ott a matematikaegyes, ám a papa megsimogatja a kisfia fejét, s csak ennyit mond: majd kijavítod…

A sorok között persze fellelhető a lényeg. Az a szövetségi megfogalmazás, hogy Herr Storck kapott egy újabb esélyt, ami ugyebár azt jelenti, hogy a korábbit eljátszotta. Arról is szó van a nekünk szánt szövegben, hogy illene szorosabbra fűzni kapcsolatait az élvonalbeli edzőkkel, nálam ez úgy értelmezhető, hogy eddig állam volt az államban, tehát kommunikációból is – elégtelen.

A szinte örökös kapitány plasztikus képpel él, azt mondja, szeretné visszakormányozni a „hajónkat” a legjobb útra. Igen ám, csak most mintha lakatlan szigeten téblábolna, naphosszat lesve a láthatárt, felbukkan-e valahol valamiféle kóbor csónak. Mert – ez is kiderül általa – azt tartja a legnagyobb hibájának, hogy túlságosan megbízott egy-két játékosban. Nem éppen éleslátásról tanúskodó vezetői magatartás, még úgy sem, hogy mi, kívülállók is hasonlóan vagyunk, csak éppen nem csupán egy-egy futballistában, hanem a csapatban bíztunk.

A bizalom pedig sérülékeny valami, meg lehet próbálni visszaszerezni – aktuálisan – ezresekkel dobálózva, ám alapvetően nem megvehető. Mert ugyebár vérlázítóan hánytak fittyet kötelezettségüknek a futballisták, s hogy levetették velük a mezt, érthető – de hogy egyáltalán felvehették, nagyobb hiba.

Lehet, hogy néhányan közülük nem lesznek válogatottak, ám tettarányos következmények náluk sincsenek, röhöghetnek (vagy sírhatnak, ha éppen közel a kamera) a markukba, minden megy, mehet tovább.

A tenger meg csak hullámzik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik