Egy tragédia miatt utaztak legjobb futballistáink Hamburgba

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2016.01.29. 17:02
null
Az elsüllyedt hajó a tragédia másnapjának reggelén – a 19 halálos áldozat emlékére rendezték a meccset (Fotó: dpa)
S ha már ott jártak, több mint 25 év és öt sikertelen próbálkozás után újra legyőzték az NSZK labdarúgó-válogatottját. Ez a nem várt siker sem maradhat ki a nyári Európa-bajnoki szereplés alkalmából indított sorozatunkból, amelyben a többi Eb-résztvevő elleni győzelmeinkből szemezgetünk lapunk korabeli számai segítségével. A helyszín tehát Hamburg, az időpont 1985. január 29.

EGY SZINTEN AZ NSZK-VAL?

„Nekünk minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy komoly ellenfelekkel szemben is felmérjük, hol tartunk” – idézte a Népsport Mezey György szövetségi kapitányt, aki rendkívül megtisztelőnek nevezte a nyugat-németországi meghívást, amely egyben „jelzi növekvő tekintélyünket”.

Ami a tekintélyt illeti: a hamburgi meccs előtti egy évben nemzeti csapatunk idegenben legyőzte a spanyolokat, hatot vágott a törököknek, döntetlent harcolt ki Belgiumban, és noha becsúszott két vereség is, az 1984. őszi három vb-selejtező százszázalékos mérlege, a hollandok szenzációszámba menő 2–1-es legyőzése Rotterdamban mindent überelt.

Péter Zoltán gólöröme, a háttérben Felix Magath
Péter Zoltán gólöröme, a háttérben Felix Magath

Az európai válogatottakat minden év végén rangsoroló France Football 1984-es listáján Magyarország az 5–6. helyen állt – történetesen éppen az NSZK-val holtversenyben. Azzal a nyugatnémet válogatottal, amely 1980-ban Európa-bajnok volt, 1982-ben vb-döntőt játszott – és amely az említett holtverseny dacára, ahogyan Mezey is érzékeltette, esélyese volt a mérkőzésnek.

Még úgy is, hogy az 1984-es gyenge Eb-szereplés következményeképp kapitányt cserélt, és az új hadvezér még „bejáratós” volt. Jupp Derwallt a játékos-pályafutását csupán egy évvel korábban befejező Franz Beckenbauer, a kétszeres aranylabdás Császár váltotta. A magyarok elleni volt a negyedik meccse kapitányként.

AZ A BIZONYOS TRAGÉDIA

Egy hajókatasztrófa áldozatainak emlékére, hozzátartozóik megsegítésére szervezték meg a mérkőzést. 1984. október 2-án a hamburgi kikötőben a Martina nevű kikötői bárka balesetet szenvedett: a szürkületben a kapitány nem észlelte egy uszály elé fogott vontatóhajó kötelét, nekiütközött, és a sodrony a víz alá nyomta a törékeny Martinát.

A fedélzeten születésnapi buli zajlott, a hajón tartózkodó 43 ember közül 19-en a jéghideg vízbe fúltak. Az áldozatok több mint fele (11) gyermek volt. Ha a hozzátartozók szörnyű fájdalmát nem is enyhíthette egy futballmeccs, a jegybevételből összegyűlt pénz segíthetett a hétköznapok során.

Hiába fedte tehát 16 centis hólepel a Volkspark Stadion gyepszőnyegét nem egészen két héttel a mérkőzés előtt, szó sem lehetett arról, hogy a program elmaradjon. Hómunkások százai dolgoztak a játéktér megtisztításán, és ha a talaj nem is volt ideális – a meccs közben az ónos eső tovább rontotta –, a futballisták tették a kötelességüket.

„Félmillió márka bevétel már garantált” – rögzítette lapunk a címoldalán a mérkőzés előtt.

SCHUMACHER HIÁBA VETŐDÖTT

A mérkőzés a második félidő elején dőlt el Péter Zoltán jóvoltából. A bal oldalon hatalmas sprintet kivágó zalaegerszegi védő Esterházy Mártontól kapott jó átadást, nagyjából a 16-os vonaláról ballal lőtt, a vetődő Harald Schumacher előtt a labda megcsúszott a fagyott talajon, és a bal alsó sarokban kötött ki. Péternek ez volt az első gólja a válogatottban.

A folytatásban többet támadtak a németek, de nem tudtak kifogni a negyedik válogatott meccsén védő Disztl Péteren.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NSZK–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–0)

1985. január 29., Hamburg, Volkspark Stadion, 22 000 néző
MAGYARORSZÁG: Disztl Péter – Kardos József – Sallai Sándor, Róth Antal, Garaba Imre, Péter Zoltán – Nagy Antal, Nyilasi Tibor, Détári Lajos – Kiprich József (Bodonyi Béla, 66.), Esterházy Márton (Pölöskei Gábor, 66.). Szövetségi kapitány: Mezey György
Gólszerző: Péter (48.)

„KIVÁLÓ ERŐNLÉT, OKOS TAKTIKA, MEGÉRDEMELT GYŐZELEM”

„Varga vagy Péter?” – lapunk a kapitány egyetlen összeállításbeli dilemmáját is a címlapon osztotta meg olvasóival.

Válogatottunk a már jól bevált benidormi edzőtáborozásról érkezett – jobban mondva, a közlekedési viszontagságok miatt inkább beesett – Hamburgba. Varga József még az egyik spanyolországi találkozón sérült meg – csapattársa, a becsúszó Garaba Imre stoplisa sértette fel a bőrt a térdén.

Végül Péter Zoltán került a védelem bal oldalára, és nem csak a saját posztján oldotta meg feladatát – amint az az összefoglalóból kiderül, ő döntötte el a meccset!

„Kitűnő benyomást keltett, megérdemelten győzött válogatottunk” – ez állt a meccs másnapján megjelenő Népsport címoldalán, a szakmai elemzés címe pedig ez volt: „Kiváló erőnlét, okos taktika, megérdemelt győzelem”. Ami pedig az egyéni értékelést illeti, „Péter volt a legjobb, Disztl, Kardos, Róth és Détári is kitett magáért”.

„Állóképesség dolgában a Bundesliga csillagai fölé kerekedtek” – méltatta válogatottunk legfontosabb erényét tudósítónk, és amíg az egy évvel korábbi, hasonlóan meglepő spanyolverés után még „Óvakodjunk a messzemenő következtetések levonásától!” volt a jelszó, addig a hamburgi siker után ezt olvashattuk a Népsportban: „Nem esünk túlzásba, ha azt állítjuk, hogy a mindvégig igen nehéz csatában nemcsak figyelemre méltó, hanem jelentős reményekre jogosító győzelmet szerzett válogatottunk.”

S valóban: két és fél hónap múlva már a világbajnokságra jutásnak örülhettünk.

PÉTER ZOLTÁN GÓLJA

MINDENHOL MAGYAROK

„Bármerre fordultam, akárhová mentem a pályán, legalább két magyar állt előttem. Mintha többen lettek volna a gyepen!” – Pierre Littbarski, a kiváló kölni szélső szavai is alátámasztották, jó erőben voltak a mieink.

„Akinek kétségei voltak afelől, hogy tizenegy jó játékos még nem alkot jó csapatot, azokat, gondolom, ez a mérkőzés meggyőzte” – Franz Beckenbauer természetesen a saját portája előtt sepregetett.

A nyugatnémet sajtó nem volt elragadtatva a Császár addigi kapitányi munkájától (két győzelem és immár két vereség), a helyi újságírók kissé bosszúsak is voltak, hogy nyilatkozatában Mezey György nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a győzelemnek. Így ők sem eshettek neki kapitányuknak, ami persze egy jótékonysági meccs után egyébként sem lett volna illendő…

Ettől még a véleményüket nem fojtották magukba. „Keserű, keserű, hogy még mindig nincs csapatunk” – írta például a Hamburger Morgenpost.

A VISSZAVÁGÓ – ÉS AMI ODÁIG TÖRTÉNT

Majdnem három év telt el a szintén jótékony célt szolgáló budapesti visszavágóig – mit mondjunk, sok minden történt közben... A nyugatnémeteknek végül is lett csapatuk – mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint az 1986-os világbajnokságon kiharcolt ezüstérem –, míg nekünk a mexikói Mundial mindörökre eggyé vált a rettenetes irapuatói csapással, a szovjetek elleni 0–6-tal…

Az NSZK válogatottját még mindig Franz Beckenbauer irányította, nálunk viszont már a Mezey Györgyöt váltó Komora Imrét váltó Verebes József is kénytelen volt megválni a kapitányi poszttól. A rossznak semmiképpen sem mondható gól nélküli döntetlent már Garami József vezetésével harcolta ki nemzeti csapatunk.

„Egy félidőn keresztül partiban voltunk a vb-ezüstérmessel” – a kritikus hangú Népsport-elemzésben azért ez a mondat is megbújt, és Beckenbauer udvarias szavai („Budapesten egy 0–0 is jó eredménynek számít”) is hitet adhattak a válogatottunk feltámadásában reménykedőknek.

De mi nem nagyon törődtünk a tekintélyes vendég szavaival, elnyomta azokat Irapuato jó időre fölénk telepedő szellemének gúnyos kacaja. Aznap ugyanis, 1987. november 18-án rendeztek még egy mérkőzést, egy fontosabbat, méghozzá Spanyolországban: olimpiai válogatottunk 1–0-ra kikapott a házigazdáktól, és gyakorlatilag lemondhatott a szöuli ötkarikás szereplésről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik