Az AZ egyik legjobbja nem vállal különedzést Kerkez Milossal

Vágólapra másolva!
2023.05.06. 10:43
null
Pascal Jansen: Aligha meglepő, szurkolóink rögtön beleszerettek a játékába
Alkmaarban látogattuk meg Kerkez Milost, a magyar labdarúgás egyik legnagyobb ígéretét. Ebben a cikkünkben Pascal Jansen, az AZ vezetőedzője és a Voetbal International alkalmazásában álló Simon Zwartkruis,  a labdarúgó-magazin AZ-ra specializálódó szakírója jellemzi a Nemzeti Sportnak a magyar válogatott játékosát.

 

Pascal Jansen, az AZ vezetőedzője az NS-nek:

„Játékra éhesen érkezett hozzánk, de mivel a holland válogatott Owen Wijn­dal volt a posztriválisa, eleinte türelmesnek kellett lennie, ami nem az erőssége. Tehetségének és nagyszerű személyiségének köszönhetően könnyen beilleszkedett, a társak befogadták, a kínálkozó lehetőséget pedig egyből megragadta, megérdemelten játszotta be magát a kezdő tizenegybe. Aligha meglepő, szurkolóink rögtön beleszerettek a játékába és az egyéniségébe. Hihetetlenül nagy energia lakozik benne a pályán és azon kívül is, szenvedélyességével sokat tesz hozzá a csapathoz. Bal oldali szárnyvédő, ezért elvárom tőle, hogy a hátsó sornak stabil pontja legyen. Védekezésben kiváló az egy egy elleni helyzetekben, agresszívan fogja az emberét, de a legfőbb erősségei labdabirtokláskor domborodnak ki. Magabiztos a labdával, felismeri a bejátszható területeket a saját és az ellenfél térfelén egyaránt, továbbá rengeteget fut, ami a támadófutballunk szempontjából értékes, hiszen gyakran felér az ellenfél tizenhatosához – mivel az összjátékban is hasznos, gólpasszokat remélhetünk tőle. Elégedett vagyok a fejlődésével, örömteli, hogy fogékony a tanulásra. Ez az első idénye a holland élvonalban, fiatal kora ellenére hamar felvette a ritmust. Remélem, még sokáig az AZ játékosa marad, de a futballban nem lehet tudni, mit hoz a holnap. Ahhoz, hogy az irodám falára kikerüljön a meze, itt kellene maradnia még néhány idényre, majd nagycsapathoz kellene szerződnie.”

A csapat egyik legjobbja nem vállal különedzést Kerkez Milossal

Simon Zwartkruis: Az utóbbi időben okosabb,
felelősségteljesebb lett a játéka (Fotó: Árvai Károly)
Simon Zwartkruis: Az utóbbi időben okosabb, felelősségteljesebb lett a játéka (Fotó: Árvai Károly)

A Voetbal International alkalmazásában álló Simon Zwartkruis, a labdarúgó-magazin AZ-ra specializálódó szak­írójaként hétről hétre testközelből látja futballozni Kerkez Milost. Holland kollégánkat arra kértük, mondja el, milyen játékosnak ismerte meg a 19 éves magyar balhátvédet.

„Szerintem mindent elárul róla az alábbi történet. A csapat balszélsője, Jesper Karlsson rendre kint marad edzés után gyakorolni az egy egy elleni játékhelyzeteket. Amikor arról faggattam, kivel szokott gyakorolni, a belső védőként bevethető Pandelisz Hadzidiakoszt nevezte meg. Megkérdeztem, hogyhogy nem Milossal gyakorol, mire annyit felelt, nem akarja sérülés miatt kihagyni a hétvégi meccset... Eleinte túlpörgött az edzéseken, le kellett nyugtatni, a stáb megtiltotta neki a kemény belépőket, de neki ilyen a személyisége. Az utóbbi időben okosabb, felelősségteljesebb lett a játéka, ugyanakkor a kiváló mentalitását és odaadását megőrizte. Nem riad meg senkitől és semmitől, az erőnléte fantasztikus, az idényben még nem volt sérült – ez azért is nagy szó, mert sok védő dőlt ki az AZ-ből. Erénye, hogy a kiélezett, fontos mérkőzéseken jó teljesítményt nyújt, a topcsapatok ellen rendre helytáll. Ez is bizonyítja tehetségét, nagy értéke a klubnak.”

Legfrissebb hírek

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Bor Barna: Nem úgy működik, hogy leveszünk valakit a polcról, és máris pótoltuk az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztiánt

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Priskin: Kerkez nagyon jól építette fel a pályafutását

Angol labdarúgás
2025.06.12. 19:11

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Liverpool: ezért nem tudták még bejelenteni Kerkez szerződtetését – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.08. 18:13

A Bournemouth tartja magát Kerkez 45 millió fontos kivásárlási árához

Angol labdarúgás
2025.06.06. 12:53

Andrew Robertson is elmondta véleményét Kerkez Milos Liverpoolba igazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.06. 10:50

A liverpooli szerződése miatt hagyja ki Kerkez Milos a válogatott mérkőzését?

Magyar válogatott
2025.06.05. 23:21
Ezek is érdekelhetik