Minifutball: az Eb-n is négy közé jutna a tavalyi vb-n bronzérmes magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2024.03.27. 18:39
null
Sorin JudetFotó: Facebook/Minifutball Szövetség
Mérföldkőhöz érkezett az Országos Minifutball-szövetség, amely ettől az évtől már országos sportági szövetségként, komoly támogatói háttérrel szervezheti a hazai kispályás labdarúgás bajnoki rendszerét és képviselheti hivatalosan Magyarországot a nemzetközi színtéren.

 

Ezt Tibor Dávid elnök jelentette be a szövetség szerdai sajtótájékoztatóján az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Emlékeztetett rá, hogy 2011-ben jött létre az 5+1 játékossal 4x2 méteres kapura játszott minifutball európai és világszövetsége. Ezt követően, 2015-ben alakult meg az Országos Minifutball Szövetség, amely hároméves jogi procedúra lezárásaként ezentúl kizárólagos joggal bonyolíthatja le a sportág legnagyobb hazai versenyeit. Felhívta a figyelmet arra, hogy az eltelt kilenc év alatt idehaza folyamatosan fejlődött a sportág, amelyre a két legjobb bizonyíték, hogy a magyar válogatott 2017-ben Európa-, majd tavaly világbajnoki bronzérmet nyert.

Pinkóczi Tibor alelnök elmondta, hogy tavaly 67 csapat részvételével négy helyszínen rendezték meg a Magyar Kupát, amely 8-as döntővel zárult. Mivel egyre többen bíznak a szövetség munkájában, így ebben az évben már 12 akkreditált csapat részvételével rendezik meg a NB I.hu Extraliga nevet viselő országos bajnokságot, a tavaly beindult MK-sorozatot pedig a Vegas.hu szerencsejáték-szervező cég szponzorálásával bonyolítják le.

Elhangzott még, hogy a minifutball Európa-bajnokságnak idén június 1. és 9. között Szarajevó ad otthont, és bár hivatalos elvárás nincs a csapattal szemben, az elnök és az alelnök is bízik abban, hogy sikerül megismételni a tavalyi vb-n elért szép eredményt és a magyar válogatott bejut a legjobb négy közé.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik