Szép volt, fiúk!; Marosiban Djokovics-vér pezseg

2021.06.24. 00:07
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

• Djordje Kamber, a Bp. Honvéd hátvédje befejezte NB I-es pályafutását, a futballnak azonban még nem fordít hátat. A kispestiek NB III-as együttesénél folytatja játékosként, edzőként és mentorként. A hátvéd-középpályás 2008-ban érkezett Magyarországra, Diósgyőr, Zalaegerszeg és Győr érintésével igazolt végül meg jelenlegi klubjához. Összesen kétszer lett bajnok és egyszer kupagyőztes, az első osztályban 377 bajnokin lépett pályára. Hogy miért váltott, arról is beszélt lapunknak.

• Az esztendő végén megújuló öttusasport utolsó mohikánjainak egyike, akit azonban sosem lehet leírni, mert 37 esztendeje ellenére is tartja a lépést a fiatalokkal. Az idén rossz rajtot vett, csak a 26. helyen végzett a budapesti világkupaverseny főpróbájának tartott nemzetközi fedett pályás versenyen. Onnantól viszont folyamatosan javuló tendenciát mutat, Kairóból már világbajnoki címmel tért haza. Sokan vélik úgy, hogy a kétszeres egyéni világbajnok és olimpiai bronzérmes Marosi Ádám megérdemelné pályafutása csodás (olimpiai érmes) zárását.

• Ötévnyi stabil teljesítmény után az olimpiai válogatót elrontotta a Budapesti Honvéd nyolcszoros világbajnoka, Medveczky Erika, aki azért így sem marad le Tokióról: K–2 500 méteren Csipes Tamarával versenyezhet, és közben próbálja kizárni a négyessel kapcsolatos érzéseit. Lapunknak arról is beszélt, hogy korábban a nem szakmai kérdésekben is sokszor tartotta egyben a négyes hajót, mindez azonban nem sokat számít, ha valaki csak az olimpiai válogató eredményét nézi. Medveczky pedig tisztában van vele, hogy magának tette nagyon nehézzé a tokiói utat.

Legfrissebb hírek

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
17 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
2026.08.14. 23:50

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2026.08.13. 23:57

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2026.08.12. 23:47

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
2026.08.11. 23:59

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35