A magyar futballtörténelem összes tragikus csatavesztéséhez társult valamiféle sportvezetői szarvashiba, amely többnyire rossz helyzetfelismerésből vagy az amatőr szemléletből fakadt. Nem a legjobb szállás, nem megfelelő útiterv, rosszkor, rossz csapat ellen játszott barátságos meccsek, helytelenül kiválasztott edzőtáborhelyszín – volt itt minden az évtizedek során, ami Bernhez, Marseille-hez vagy Irapuatóhoz vezetett. És így volt ez a legelső trauma, az 1924-es „egyiptomi csapás” idején is, amikor a magyar válogatott a párizsi olimpián óriási meglepetésre és szégyenszemre 3:0-ra kikapott Egyiptomtól. A vereség az addigi futballéletben felért egy mohácsi vésszel. A fájó kudarc utcára vitte az embereket Budapesten, és a csalódás társadalmi-politikai utóhatásait jól jelzi, hogy még Gömbös Gyula képviselő, a későbbi miniszterelnök is interpellált a témában a Parlamentben.
Párizsban ugyanis favoritnak számított a magyar válogatott. A klubcsapatok a különböző tornákon kontinensszerte egyre nagyobb presztízst vívtak ki maguknak, itt dolgozott a brit Jimmy Hogan, aki a játék mesterfogásait tanította, és a legerősebb európai országok bajnokságaiban edződtek a légiósok. Alig másfél hónappal az olimpia előtt 7:1-re győztük le az olaszokat, majd Berlin válogatottját 4:1-re. Holits Ödön szövetségi edző (korábbi válogatott kapus, 1908-ban olimpiai résztvevő távolugró) és a Kiss Gyula szövetségi kapitány vezette válogatóbizottság hívására az FC Barcelona kapuját őrző Plattkó Ferenc kivételével mind hazatértek a nemzeti csapatba a külföldön játszók is, így Hirzer (Híres) Ferenc, Weisz Árpád, Obitz Gábor, Hajós Árpád, Eisenhoffer József a Makkabi Brünnből, Guttmann Béla Bécsből, a Hakoah Wienből. A Nemzeti Sport így kesergett: „Nekünk, magyaroknak sokkal fájdalmasabb az ilyen katasztrofális vereség, mint más, boldogabb nemzetek fiainak. Mi be akartuk bizonyítani a világnak azt, amit megtagadott, amit lehazudott rólunk. Oda akartunk vágni a világ szemébe a magyar erénynek, magyar tehetségnek sikerét, amikor gúzsba kötve, kerékbe törve eltiprásunkon dolgozik a körülöttünk nyüzsgő ellenségeink hada."
A FourFourTwo magazin Döglött akták rovatában megjelent cikke felidézi, milyen óriási vezetői baklövések vezettek a történelmi vereséghez, amely aztán sürgető kényszerré tette hazánkban a profizmus bevezetését.