Játszótársak – L. Pap István jegyzete

Januárban még csak két éve lesz, hogy német szövetségi kapitányunk így fogalmazott: „Kiemelten fontos, hogy erős ellenfelekkel csapjunk össze, mert csak így derül ki játékosaim számára, hogy az adott pillanatban milyen szinten állunk.” Belga utódja ma így látja a közeljövőt: „Kemény feladat vár ránk a következő nyolc-kilenc hónapban, hiszen a Nemzetek Ligája kezdetére teljesen készen kell majd állnunk.”

Nem elhanyagolható különbség, hogy Bernd Storck éppen az Eb-szereplést készítette elő a horvátok, az elefántcsontpartiak és a németek elleni tesztmeccsekkel (amelyeken aztán – ez sem lényegtelen – partnerként, zömében egyenrangú félként játszott a csapat), míg Georges Leekens azt a légüres teret próbálja majd értelmesen kitölteni, amelybe a kudarcokkal övezett és persze sikertelen világbajnoki selejtezősorozat zárultával került a válogatott.

Így aztán nem mi játszunk jövőre, hanem velünk játszanak. Ha minden igaz, márciusban például az uruguayiak, de később nyilván mások is, nem mellesleg ők lesznek úton Oroszország felé, nem pedig mi. Leekens éppen alanyokat keres nem mindennapos munkájához, amelyhez ezúton is sok sikert, jó idegrendszert és főleg kitartást kívánunk neki. Hiszen akit számításba vehet, az vagy túl öreg, vagy túl fiatal, ha pedig a legjobb korban van, vagy sérült, vagy nem fér be a klubjába.

Uruguay mindeközben az orosz vb-csoporttal megfogta az isten lábát, és leendő ellenfelei közül gyaníthatóan velünk nem Oroszországot, sokkal inkább Egyiptomot vagy Szaúd-Arábiát kívánja majd modellezni, hozzátéve, hogy a helyükben a mi olyan-amilyen válogatottunk sem eleve esélytelenként vágna neki a vb-nek, lásd: Costa Rica legyőzése.

Ugyanakkor szokás szerint most sem világbajnokságra, hanem az éppen aktuális selejtezőre készülünk, amely majd csak valamikor a messze távolban kezdődik. Nem baj, ha megbecsüljük azokat, akiknek a régmúlt miatt még mindig jelent valamit a labdarúgásban az, hogy Magyarország. Uruguay ilyen, talán mert nem is olyan rég még együtt emlegetett minket a világ, mondván, mindössze két futballnemzet van, amely a világszintről a semmibe süllyedt – a magyar és az uruguayi. Mára ebben is egyedül maradtunk.