MLSZ: Kovács Ferenc ellenőriz, Róth Antal koordinál

2014.07.22. 23:08
Megtartotta júliusi ülését a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége. A találkozón a tagok elfogadták a profi bajnokságokra vonatkozó pénzelosztási szabályzatot, amelynek alapelvei némileg változtak a legutóbbi idényhez képest, valamint személyi kérdésekben is születtek döntések. Erről az mlsz.hu számolt be.

Immáron VIII. üteménél tart az Országos Pályaépítési Program, amelynek keretében 12x24-es, 20x40-es, 40x60-as és 111x72-es műfüves, valamint 111x72-es élőfüves pályára nyújthatták be pályázataikat az önkormányzatok és a sportszervezetek. A TAO-program keretében finanszírozott projektben 2012 óta összesen 187 új műfüves, és élőfüves pálya készült el, amelyet az idei esztendőben újabb 120 labdarúgópálya gyarapít, melyek építése folyamatosan, jelenleg 64 helyszínen zajlik.

Személyi kérdésekről is döntött az MLSZ elnöksége az utánpótlás-képzés megkezdett reformjának folytatása érdekében. A program előrehaladásának ellenőrzésére az elnökség nevében az újonnan kinevezett sportigazgató, Kovács Ferenc kapott felhatalmazást. A sportigazgatót ebben a felelősségében az általa vezetett Utánpótlás Tanácsadó Testület segíti (a testület tagjai Dárdai Pál, Garami József, Herczeg András és Tamási Zsolt).

A testület folyamatosan felügyeli és ellenőrzi a reform megvalósulását, és szükség esetén kezdeményezi az elnökség döntését. A reform három pillére a régiós felelősségű utánpótlás-központok szakmai irányítása, a korosztályos válogatottak versenyeztetése, valamint a labdarúgó egészségügyi központ kialakítása, amely Telkiben kerül felállításra, és amely a korosztályos válogatottak teljesítmény-növelésének támogatása mellett a regionális UP központ labdarúgás egészségügyi kritérium rendszerét is kidolgozza, illetve ellenőrzi.

Az operatív végrehajtás tekintetében az egyes pillérek esetében a regionális utánpótlás központok szakmai irányításáért Szalai László, az Edzőképző központ igazgatója a felelős. A korosztályos válogatottak mellett dolgozó szövetségi edzők munkájának összehangolásáért Róth Antal vezetőedző, a labdarúgás egészségügyi központ kialakításáért pedig dr. Varga Péter Pál, az Orvosi Bizottság elnöke a felelős. A három részterület vezetőjének feladata, hogy a belga („Double-Pass") audit folyamattal együttműködésben kialakítsák azokat az egységes elméleti és gyakorlati irányelveket, szakmai útmutatásokat, amelyek alapján a regionális utánpótlás-központokban és a korosztályos válogatottak felkészülésében egységes utánpótlás-képzés valósulhat meg.

Feladatuk továbbá a minőség-ellenőrzési rendszer kidolgozása, amely mellett értékelhető és ellenőrizhető az utánpótlás-központok szakmai tevékenysége, fejlődése, amely alapját képezi majd az utánpótlás finanszírozásnak.

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
15 órája

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57