Egervári: Kamatoztathatjuk a harcos hozzáállást

Vágólapra másolva!
2013.08.14. 23:27
null
Egervári Sándor elégedett volt a játékosok hozzáállásával a csehek elleni meccsen (Fotó: Czerkl Gábor)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a harcos hozzáállást dicsérte a csehek elleni döntetlen után. A kapitány szerint az első félidőben a csehek ránk erőltették az akaratukat, ekkor sok volt az egyéni hiba, míg a középpályásszűrés nem működött, így Bogdán Ádám bravúrjai kellettek ahhoz, hogy meccsben maradjunk. Michal Bílek, a csehek szakvezetője elégedett az iksszel.

„Két ellentétes félidőt játszottunk, az elsőben bátortalanok voltunk, több hibát is elkövettünk, a másodikban a támadójátékunk és a védekezés is feljavult. A hibák abból is adódtak, hogy jó csapattal találkoztunk, és rákényszerítettek minket erre. Biztató, hogy töretlenül a győzelemre játszottunk, volt is lehetőségünk rá, főleg a második félidőben. Ha a tanulságokat levonjuk, és a hibákat kijavítjuk, akkor jól szolgálta a meccs a felkészülést szeptemberre" – mondta Egervári Sándor a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, majd kérdésre válaszolva kitért Kovács István kezdőcsapatba állítására is.

„Kovács István rendkívül tehetséges, nemzetközi megméretésben az U21-es válogatottban és a Videotonban is kiváló teljesítményt nyújtott. Ma valóban kicsit halványabb volt, ami abból is adódott, hogy az ellenfél leszűkítette a területet, amelyen nem tudott a fizikumával érvényesülni. De nem vagyunk elégedetlenek vele, nem várhatjuk el tőle, hogy második alkalommal egyből döntő teljesítményt nyújtson."

Egervári főleg a középpályásszűrésben látta a hibát, amelynek eredményeképpen az ellenfél sokszor tudott ziccerbe kerülni:

SZAVAZÁS

Ön szerint milyen eredményt érünk el a sorsdöntő bukaresti vb-selejtezőn?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Volt néhány egyéni hiba és szervezésbeli hiányosság, nem volt elég jó a szűrőnk a középpályán. Az első játékrészben ránk erőltették az akaratukat, betoltak minket, így kellettek a bravúrok a kapuban, hogy átvészeljük ezt az időszakot, és megmaradjon a hitünk, hogy van még esély a győzelemre" – tette hozzá a kapitány, aki szerint a második félidei játék akár azt is előrevetítheti, hogy két támadóval kezdünk majd a románok ellen.

„A mérkőzés elérte a célját, tisztult a kép a vébéselejtező előtt. Bölcsebbek lettünk néhány játékos formáját illetően, illetve beilleszthetőségével kapcsolatban. Én azt a harcos hozzáállást, amit a második félidőben, egy erős csapat ellen mutattunk a győzelem érdekében, olyan erénynek vélem, amit kamatoztathatunk" – zárta Egervári az értékelést.

A magyar kapuban Bogdán Ádám több nagy bravúrt is bemutatott. „Összetartóan, egymást kisegítve védekeztünk, de ez egy ilyen jó cseh csapat ellen előfordul. Ugyanakkor a másik oldalon mi is kiharcoltunk helyzeteket, és a másik kapus is remekelt. Bár nem szabadna, a fáradtság számlájára is írható, hogy sokszor nagyon mélyen védekeztünk, és hátráltunk, hátráltunk, a középpályán így sok helyet hagytunk. Magunkat szorítottuk be, a csehek könnyen találták meg a széleket, középen pedig lövésekig jutottak el, ezen még mindenképp dolgoznunk kell. Nagy állóképességet és koncentrációt igényel, de ebben talán tudunk még fejlődni” – mondta a válogatott kapuvédő az M1 kamerája előtt.

Michal Bílek, a cseh válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, igazságos eredmény született a döntetlennel:

„Elégedett vagyok mind az eredménnyel, mind a mutatott játékkal. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy szezon elején vagyunk. Voltak helyzetek, amelyeket berúghattunk volna, máskor viszont, el kell ismerni, a kapusunk segített sokat. Tehát összességében igazságos a döntetlen."

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 1–1 (0–1)
Puskás Ferenc Stadion,
18 000 néző. Vezette: Webb (Mullarkey, Long – angolok)
MAGYARORSZÁG:
Bogdán – Vanczák, Korcsmár (Guzmics, 69.), Juhász, Kádár – Varga J., Pintér Á. (Hajnal, a szünetben) – Koman, Kovács I. (Böde, a szünetben), Dzsudzsák – Szalai Á. (Szabics, 89.). Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
CSEHORSZÁG: Drobny – Gebre Selassie, Sivok (Procházka, a szünetben), Suchy, Kadlec (Limbersky, 82.) – Plasil – Darida (Horava, 58.), Husbauer (Vanek, 66.), Jirácek – Vydra (Rabusic, 58.), Kozák (V. Kadlec, 58.). Szövetségi kapitány: Michal Bílek
Gólszerző: Dzsudzsák (57. – 11-esből), ill. Kozák (23.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik