Válogatott: Egervári kellemes meglepetést szerezne

2012.05.28. 17:38
Címkék
Két Európa-bajnoki résztvevővel találkozik a magyar labdarúgó-válogatott: június elsején Prágában a csehek, három nappal később hazai pályán az írek várnak Egervári Sándor együttesére. A szövetségi kapitány szeretne kellemes meglepetést okozni, amiben számít az újoncok segítségére is. Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland is egyetértett benne, hogy a két találkozó jól szolgálhatja a felkészülést a vb-selejtezőkre.

Mint ismert, a keretben négy olyan labdarúgó kapott helyet, aki még nem lépett pályára a válogatottban: a debreceni Szakály Péter és Mészáros Norbert, valamint Megyeri Balázs, a görög Olympiakosz és Gyurcsó Ádám, a Videoton játékosa. Egervári Sándor bízik benne, hogy általuk csak erőseb lesz a nemzeti együttes.Egervári Sándor bízik benne, hogy általuk csak erőseb lesz a nemzeti együttes.

„Négy újonc szerepel a keretben, de hogy hányan kapnak lehetőséget, az az edzések és a mérkőzések folyamán dől el. Örülök, hogy az elmúlt hónapokban a magyar bajnokságban kiváló teljesítményt nyújtókra számíthatunk, remélem általuk is erősebbek leszünk. Ezen a tavaszon több jó formában levő légiósunk is volt, mint az ősz folyamán, vannak persze még lemaradóink, akik kevesebbet játszottak, mint Elek Ákos és Rudolf Gergely, vagy a még felépülőben levő Gera Zoltán. Szerencsére az összkép így is pozitív, és remélhetőleg az ősszel minél többen meghatározó szerepet játszanak majd klubjukban, mert az számunkra rendkívül pozitív lenne" – mondta a kapitány a Telkiben rendezett sajtófélórán.

További részleteket itt olvashat!

Legfrissebb hírek

Esik az eső, később kezdenek a magyarok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
18 perce

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
19 perce

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
33 perce

NS-képeslap: világbajnok nevét viseli a Makovecz-stílusú uszoda

Úszás
42 perce

Cadillac: lehetetlen álomból fényes valóság

Képes Sport
59 perce

3x3-as kosárlabda: Papp Klaudia nélkül is a vb-kijutás a cél Szingapúrban

Kosárlabda
1 órája

Liverpool: tiltakozást szerveznek a szurkolók – a jegyárak emelése miatt

Angol labdarúgás
1 órája

NBA: zsákolóbajnokságot indít Shaquille O'Neal

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik