U21-es válogatott: javításra készül Róth Antal együttese

2012.05.31. 16:44
Címkék
U21-es válogatottunk pénteken a fehérvári Sóstói Stadionban fogadja a török korosztályos csapatot. A két együttes őszi, isztambuli meccsén a mieink nem álltak messze a pontszerzéstől, de a törökök szerencsések voltak a kapu előtt, és 2–1-re megnyerték az összecsapást.

Ellenfelünk jelenleg 12 ponttal a második a csoportban, és célja, hogy legjobb másodikként jusson ki az Európa-bajnokságra. A mi továbbjutási esélyeink már elszálltak, de fontos cél így is van, a válogatott első pontjait igyekszik megszerezni a selejtező sorozatban.

„Hasonló mérkőzésre számítok, mint Isztambulban, felkészültünk arra, hogy a vendégek próbálnak majd irányítani, és többet birtokolják a labdát, mint mi. Kevesebb hibával kell játszanunk, mint az idegenbeli mérkőzésen, amelyen két pontrúgás után kaptunk elkerülhető gólokat. Ezúttal ilyen előnyt nem adhatunk az ellenfélnek. Mindenképpen szeretnénk javítani az eddigi szereplésen, mert meglehetősen frusztráló, hogy négy mérkőzés után még nem szereztünk pontot" – mondta az mlsz.hu-nak Róth Antal, és hozzátette: abban bízik, hogy a rossz sorozat utáni bizonyítási vágy pozitív energiákat szabadít fel a játékosokban.

A magyar válogatott játékosai közül Farkas Norbert kisebb sérüléssel bajlódik, ezért ő kihagyja a találkozót, jó hír viszont, hogy Futács Márkó teljesen felépült betegségéből, és bevetésre kész.

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
42 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
50 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
1 órája

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
1 órája

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
2 órája