U16-os válogatott: a hazaiak 5-0-s legyőzésével tormát nyert a csapat

2012.05.03. 23:47
Címkék
A moldovai tornán résztvevő U16-os csapat magabiztosan győzött a döntőben – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.
Az U16-os válogatott bő keretének egyik fele szerdán fejezte be szereplését Kazahsztánban, a másik fele ma délután a moldovai nemzetközi torna döntőjében volt érdekelt. A nagy melegre való tekintettel a mérkőzést késő délutánra halasztották, a magyar válogatott az Ordasi Gergő – Szabó Ádám (Lenzsér Bence, 56.), Hajdár Dániel, Baglyas Mátyás, Milkó Dániel – Takács Krisztofer (Tóth Patrik, 68.), Molnár Milán, Bedi Noel (Timkó István, 76.) – Murai Márk (Pintér Nikola, 50.), Németh Erik, Molnár Tamás (Márkvárt Patrik, 52.) összetételben szerepelt a románok ellen.

A mieink a döntőben könnyebben boldogultak, mint a keddi, Moldova elleni összecsapáson, Szepessy László együttese végig fölényben játszva 5–0-ra győzte le ellenfelét. Az első gólt Takács Krisztofer szerezte a 20. percben, majd Murai Márk és Németh Erik is betalált a szünet előtt. A fordulás után négy perccel Németh újabb gólt szerzett, az 5–0-ás végeredményt Pintér Nikola állította be a 76. percben.

„Nagyon jó meccset játszottunk, bátran futballozva, az ellenfél előzetesen megfigyelt játékára jól reagálva értünk el magabiztos győzelmet – mondta a meccs után Szepessy László. – A románok az ukrán csapat legyőzésével bizonyították, hogy jó csapatot alkotnak, de ezúttal nem hagytuk, hogy a saját játékukat hozzák, és úgy nyertünk öt góllal, hogy két-három nagy helyzetet kihagytunk a meccsen. Két színvonalas, jó ritmusú meccsen vagyunk túl, melyeken a focisták megmutathatták tudásukat és fontos nemzetközi tapasztalattal gazdagodtak.”

Legfrissebb hírek

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
24 perce

WA: 2030-tól önálló maratoni világbajnokság lesz

Atlétika
45 perce

Könnyed sikerrel rajtolt Marozsán a monte-carlói tenisztornán

Tenisz
55 perce

A házigazda Dijonnal játszik az újonc Esztergom a női kézilabda Európa-liga négyes döntőjében

Kézilabda
57 perce

BJK-kupa: eső miatt félbeszakadt Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
1 órája

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
1 órája

Ötméteresek döntöttek, második világkupa-mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik