Strandfutball: Bodnár László és Schultz Levente is a válogatottban

2012.04.13. 14:04
null
Bodnár Lászlónak még szoknia kell az új műfajt, de máris élvezi (Fotó: mlsz.hu)
Címkék
A magyar strandlabdarúgó-válogatott többek között Bodnár Lászlóval a soraiban edz a jövő heti szentpétervári nemzetközi tornára.

Több mint egy hete készül a magyar strandlabdarúgó-válogatott a budapesti Építők-sporttelepen. A keret Massimiliano De Celis irányításával gyakorol a jövő heti szentpétervári nemzetközi torna előtt. A rangos, tizenkét csapatos viadalon a mieink mellett a holland és a fehérorosz válogatott, valamint összesen kilenc orosz klub, köztük a klubvilágbajnokságon érdekelt, az orosz nemzeti együttes tagjainak többségét felvonultató Lokomotiv Moszkva vesz részt. Legjobbjaink kedden kelnek útra Észak Velencéjébe, ahol összesen öt mérkőzést játszanak majd – olvasható az MLSZ honlapján.

A gyakorlók között szerda óta egy meglepetésember is felfedezhető: Bodnár László, a Debrecen, a Dinamo Kijev, az Arszenal Kijev, a Roda és a Salzburg korábbi játékosa, aki nyár óta csapat nélkül van, most azonban kipróbálja magát homokon is.

„Nagyon jók az első benyomásaim, tetszik a játék, a társaság pedig egyenesen kiváló” – osztotta meg tapasztalatait a 46-szoros nagypályás válogatott védő.

„Korábban is előfordult, hogy nyáron a barátaimmal strandfociztunk, de nem versenyszerűen, csak a játék öröméért. Persze teljesen más ez a műfaj, meg kell még szokni, ám máris élvezem” – tette hozzá a 33 éves futballista, aki szintén ott lesz Szentpéterváron.

Az orosz városban egy másik nagypályáról ismert labdarúgó is erősíti a magyar csapatot: Schultz Levente, aki a Ferencváros után számos hazai klubban szerepelt, majd kipróbálta magát Ausztriában és Németországban is, legutóbb például az osztrák negyedosztályú SV Rohrbach gárdáját erősítette. Schultz később csatlakozik a strandfoci-válogatotthoz.

A MAGYAR CSAPAT KERETE A SZENTPÉTERVÁRI TORNÁRA (április 17–23.)
Kapusok: Szűcs László, Tasselmájer Adrián
Mezőnyjátékosok: Ábel Péter, Badalik Szabolcs, Berkes László, Besenyei Ferenc, Bodnár László, Fekete Viktor, Jaksa Péter, Forgács Dávid, Hajlinger Balázs, Smeló Dávid, Schultz Levente, Takács Renátó, Weisz Tamás

 

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
1 órája

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
1 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
2 órája