Sportlétesítmény: az új stadion lesz a Puskás, a réginek új nevet keresnek

2012.04.13. 14:50
Címkék
A tervek szerint 2016-ra elkészülő új nemzeti labdarúgó-stadiont Puskás Ferencről nevezik el, míg az Aranycsapat legendás csatárának nevét viselő régi aréna új névvel működik majd.

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos pénteken a TV2 Mokka című műsorában elmondta, hogy a jelenlegi Puskás-stadionnak pályázaton keresnek nevet.

„Megkezdtük az egyeztetéseket, a tárgyalásokat a Puskás név jogtulajdonosaival – nyilatkozta Vígh. – Én azt gondolom, hogy a magyar labdarúgó-stadion a világ egyik legjobb labdarúgójáról kell, hogy elnevezve legyen, míg a másiknak, nevezhetem a régi Puskásnak vagy a mostani Puskás-stadionnak, teljesen természetes, hogy más nevet kell választani. Erre pályázatok fognak indulni.”

A kormánybiztos csütörtökön jelentette be, hogy az építészeti ötletpályázat lezárása után, körülbelül két hónap múlva kiderül, miként néz majd ki az új, 65 ezer férőhelyes aréna környezete. A következő lépésben indulhat a tervpályázat, aminek eredményeként, még az idén, szeptember-október körül makettekkel mutatják be, milyen is lesz az új futballstadion, s aztán a kiviteli tervekkel 2014-re, míg az aréna építésével 2016-ra készülhetnek el. A nemzeti labdarúgó-stadion a jelenlegi Puskás és a Papp László Sportaréna közé kerül, s a tervek között szerepel, hogy a területen több más sportág számára is létesítményeket emelnek.

A felújítás előtt álló jelenlegi Puskás Ferenc Stadion (volt Népstadion) a rekonstrukciót követően atlétikai létesítményként működik majd tovább.

Legfrissebb hírek

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
9 perce

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
14 perce

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
25 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
48 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
57 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
1 órája

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
1 órája