Női válogatott: következik a csoport favoritja az Eb-selejtezőn

2012.04.03. 11:39
Címkék
Kiss László együttese a csoport favoritját, a rendszeres vb- és Eb-résztvevő norvégokat fogadja szerdán. A mieink számára a két csapat őszi, norvégiai meccse meglehetősen keserű emlékeket idéz, akkor a skandinávok 6–0-ra diadalmaskodtak ellenünk. Azóta a magyar csapat négy pontot szerzett a csoportban, magabiztosan megverte Bulgáriát, valamint döntetlent ért el Észak-Írország ellen.

A hazai összecsapás előtt válogatottunk a portugáliai Algarve Kupán készült a tétmérkőzésekre, a közel kéthetes túra alatt a szakmai stáb beépített az együttesbe néhány új játékost, és rengeteg hasznos tapasztalattal lett gazdagabb.

A mieink vasárnap este utaztak el Kecskemétre, ahol szerdán 17 órakor mérkőznek meg a skandinávokkal.

„Ahogyan már megszokhattuk, ezúttal is vannak hiányzóink, Jakab Réka és Demeter Réka sem tarthatott a csapattal Kecskemétre – mondta az mlsz.hu-nak Kiss László. – A norvégok a csoport favoritjaként kezdték a selejtezőt, azonban a vártnál gyengébben szerepeltek eddigi mérkőzéseiken, már két vereséget is szenvedtek. Eddig nem volt szerencsénk az északi csapatokkal, a fizikális fölényre építő erőfutballjuk nem kedvez a mi játékunknak. Ennek ellenére bízom a meglepetésben, szeretnénk jól kezdeni a félévet, mert célunk, hogy a hátralévő öt mérkőzésen az eddiginél pozitívabb képet alakítsunk ki magunkról a közvélemény előtt.″

A norvégok számára eddig a vártnál rosszabbul alakultak az eredmények, hiszen Izlandon és Észak-Írországban is 3–1-es vereséget szenvedtek, és jelenleg csak a harmadik helyen állnak a csoportban. Ellenfelünk a múlt héten is játszott selejtezőt, Bulgáriában 3–0-ra győzött.

A mieink számára eddig kevés sikerélményt hoztak a norvégok elleni meccsek, ötször találkozott a két válogatott, és minden alkalommal vereséggel zártuk a meccset. Huszonkét éve játszottunk először ellenük, akkor Kern Edit találata csak a szépítésre volt elég, 2–1-es vereséget szenvedtünk Kristiansandban, ez volt az eddigi egyetlen gólunk szerdai riválisunk ellen. Az eddigi mérleg: öt találkozó, öt vereség, 22–1-es gólkülönbség.

A NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Szőcs Réka (MTK Hungária FC), Papp Eszter (Viktória-Trend Optika FC)
Mezőnyjátékosok: Pádár Anita (MTK Hungária FC), Szeitl Szilvia (1. FC Femina-Hellotel), Gál Tímea (Volosz), Szuh Erika (Lokomotiv Leipzig), Smuczer Angéla (MTK Hungária FC), Papp Dóra (MTK Hungária FC), Zágor Bernadett (MTK Hungária FC), Vágó Fanny (MTK Hungária FC), Tálosi Szabina (Viktória-Trend Optika FC), Tóth Alexandra (Viktória-Trend Optika FC), Megyeri Boglárka (Viktória-Trend Optika FC), Rácz Zsófia (Viktória-Trend Optika FC), Sipos Lilla (Viktória-Trend Optika FC), Dombai-Nagy Anett (Astra-Bíró Kert FC), Szabó Boglárka (Astra-Bíró Kert FC), Csiszár Henrietta (Ferencváros)

 

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa keretében

Tenisz
1 perce

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
12 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
36 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
44 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
49 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
54 perce

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
1 órája

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
1 órája