Futsal: délután Belgrádban a világbajnoki szereplés lesz a tét

2012.04.08. 10:44
Címkék
Vasárnap 17 órától Belgrádban játszik a magyar futsalválogatott világbajnoki selejtező mérkőzést. Ha sikerül megőrizni az első, hazai mérkőzésen megszerzett egygólos előnyt, a nemzeti csapat ott lesz novemberben a thaiföldi világbajnokságon.

„Bizakodva várjuk a találkozót, de fegyelmezetten kell futsaloznunk. Javítanunk kell viszont a támadójátékunkon az első meccshez képest, mert nemcsak megúszni szeretnénk a mérkőzést, hanem meg is nyerni” – Frank Tamás szövetségi edző szavaiból látszik, a magyar futsalválogatott nem azért utazik Belgrádba, hogy vasárnap kibekkelje a továbbjutást a thaiföldi világbajnokságra, hanem a gyöngyösi győzelem (1–0) után idegenben is megverné a szerb válogatottat.

„Ehhez viszont tökéletes koncentráció szükséges, csakúgy, mint Gyöngyösön, ahol gólt sem kaptunk – tette hozzá Gyurcsányi Zsolt. – Egy pillanatra sem hagyhatunk ki, mert azt kihasználhatják a rendkívül erős szerbek. Biztos vagyok benne, az első perctől kezdve megpróbálnak majd támadni és irányítani, de ez nekünk csak jó, mert akkor kontrákból tudunk építkezni."

„Egyébként csütörtökön utaztunk Szegedre, ahol két napot töltöttünk, majd szombattól Belgrádban folytattuk a felkészülést. Szerencsére Lódi Tamás és Harnisch Ákos is felépült, mindketten sokat számítanak, a visszatérésükkel sokat erősödtünk. Nekem volt egy kis combizomhúzódásom, így nem tudtam részt venni mindegyik edzésen, de már jól vagyok, és alig várom a meccset. Óriási siker lenne, ha kijutnánk a thaiföldi világbajnokságra."

Legfrissebb hírek

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
4 perce

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
9 perce

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
20 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
44 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
52 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
57 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
1 órája

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
1 órája