Válogatott: a bolgárok gólszerzője szerint kettővel is nyerhettek volna

2012.03.01. 12:42
Címkék
Valerij Bozsinov, a bolgár labdarúgó-válogatott támadója szerint akár két góllal is megnyerhették volna a Magyarország elleni felkészülési mérkőzést. Mint ismert, a Lecce csatára a 87. percben egyenlített az addig Szalai Ádám találatával vezető Egervári-legénység ellen.

„A legfontosabb, hogy a csapat jól játszott. Megérdemelt az eredmény, de akár egy-két góllal is nyerhettünk volna, ha csapatkapitányunk kihasználja helyzeteit – utalt Ivelin Popov kihagyott ziccereire Valerij Bozsinov. – Megmutattuk, mire vagyunk képesek, s remélem, ez a fontosabb meccseken is sikerül majd."

A 26 esztendős csatár elmondta: Ljuboszlav Penev szövetségi kapitány irányításával egy teljesen más bolgár válogatottat ismerhetett meg a közönség.

„Mindig a legtöbbet próbáljuk kihozni magunkból. Az új edzővel teljesen megváltoztak a dolgok, természetesen pozitív irányba. Örülök, hogy lehetőséghez jutottam a válogatottban, ahová csak olyan játékosok kerülnek be, akik klubjukban jól teljesítenek" – tette hozzá Bozsinov.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 perce

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
7 perce

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
23 perce

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
51 perce

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
51 perce

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
55 perce

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
1 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
1 órája