U20-as válogatott: Róth Otigbát és Radót is meghívta a szerbek ellen

2012.03.19. 10:27
Címkék
Szerdán, a Regionális Bajnokság negyedik mérkőzésén a magyar U20-as labdarúgó-válogatott a szerbek ellen lép pályára. A két csapat tavaly szeptemberben Kecskeméten mérte össze erejét, akkor Kovács István, Nyilas Elek és Baráth Botond találataival a mieink 3–1-re nyerni tudtak.

„A szerbeket mindig nehezen győzzük le, legyen szó akármelyik korosztály aktuális mérkőzéséről, ez a csapat egészen a kecskeméti mérkőzésig nem tudott a szerbek fölé kerekedni. Ismerjük a szerbek játékerejét és mentalitását, tudjuk azt is, hogy U19-es válogatottként Eb-döntőbe jutottak, de a hazai siker miatt önbizalommal tekintünk a következő mérkőzés elé, amelyen célunk, hogy versenyben maradjunk a rangos bajnokság előkelő helyezéseiért” – mondta el az mlsz.hu-nak Róth Antal szövetségi edző, aki a már megszokott kerettagok mellett Otigba Kennethnek és Radó Andrásnak is meghívót küldött az összecsapás előtt.

„Örülök neki, hogy nagyjából komplett a kerettel vágunk neki a következő nemzetközi meccsünknek – tette hozzá a szövetségi edző. – Otigba hosszú idő után tér vissza a korosztályos válogatottakhoz, és kíváncsian várom, hogy a Herenveennél töltött idő alatt mennyit fejlődött. Radó András egy évvel fiatalabb a többieknél, de elv, hogy ha van olyan U19-es játékos, aki feljebb léphet, megüti az U20-asok szintjét, akkor – egyeztetve a többi korosztálynál dolgozó szövetségi szakemberekkel – meghívást kaphat az idősebbek közé. Hasonló ez Kovács István vagy Windecker József esetéhez, akik az U20-ból az U21-be léphettek fel. A középpályás bajnoki teljesítménye alapján örömmel éltem az alkalommal, és mivel nem ütközik az U19-esek programjával, meghívtam a csapatba.”

Válogatottunk tagjai vasárnap találkoztak Telkiben, ahonnan kedden utaznak el Szegedre, majd szerdán a Tisza-parti városból buszoznak át Szabadkára, a találkozó helyszínére.

AZ U20-AS VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Nacsa Péter (Győri ETO), Jova Levente (Ferencvárosi TC)
Védők: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Ízing Martin (Duna FC Tatabánya), Otigba Kenneth (SC Heerenveen), Jagodics Márk (Haladás Sopron Bank), Farkas Norbert (Videoton FC-Puskás Akadémia), Szolnoki Roland (Videoton FC)
Középpályások: Szakály Attila (Haladás Sopron Bank), Windecker József (Győri ETO), Radó András (Haladás Sopron Bank), Skriba Máté (Haladás Sopron Bank), Kovács István (Videoton FC), Czár Richárd (Budapest Honvéd), Batizi-Pócsi Balázs (Nyíregyháza Spartacus)
Támadók: Zamostny Balázs (Újpest FC), Ugrai Roland (Haladás Sopron Bank), Vólent Roland (Soproni VSE)

 

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs iránt a Celtic érdeklődik – sajtóhír

Légiósok
3 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
35 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
36 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
41 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
58 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
1 órája

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája