U19-es válogatott: Tuboly Frigyes csapata veretlenül zárt Rómában

2012.03.17. 17:26
Címkék
Az mlsz.hu tájékoztatása szerint U19-es labdarúgó-válogatottunk 0–0-s döntetlent játszott a románokkal a római utánpótlástorna döntőjében.

A csoportkörben elért három győzelem után Tuboly Frigyes csapata a románokkal játszotta a római utánpótlástorna döntőjét. A mieink a Dombó Dávid – Pál Dávid, Lang Ádám, Czégel Máté, Kozma Máté – Paku Roland (Holman Dávid, 65.), Tóth Ferenc, Hajdu Ádám – Vécsei Bálint, Erdélyi László (Pekár László, 50.), Szécsi Márk összetételben szerepeltek a találkozón.

A döntőben két hasonló képességű csapat játszott nagy iramú, küzdelmes mérkőzést. Mindkét együttes jól megszervezte védelmét, a 90 perc alatt csupán egy-egy nagy helyzet alakult ki a kapuk előtt, és a labdabirtoklást tekintve is végig kiegyensúlyozott volt a játék. A rendes játékidő gól nélküli döntetlennel ért véget, így a tornagyőzelem tizenegyesekkel dőlt el: ezt a románok 12–11-re nyerték meg.

„Az Eb-elitkörre való felkészülés szempontjából rendkívül hasznos volt az elmúlt egy hét, három nagy iramú, küzdelmes mérkőzést játszottunk, erős riválisok ellen. Kimondottan örülök, hogy eredményesek tudtunk lenni, bejutottunk a döntőbe, és közel jártunk a tornagyőzelemhez is. Gratulálok a játékosoknak az egész hetes teljesítményükhöz" – értékelt a meccs után Tuboly Frigyes.

Legfrissebb hírek

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
1 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
40 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
41 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
1 órája

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
1 órája

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
1 órája