U19-es válogatott: fiataljaink az olasz ligaválogatottat is megverték

2012.03.14. 22:40
Címkék
Az Európa-bajnoki elitkörre készülő U19-es magyar labdarúgó-válogatott a szlovénok ellen aratott 2–0-s siker után Rómában 3–2-re legyőzte az olasz ligaválogatottat is.

Tuboly Frigyes szövetségi edző a Dombó Dávid – Pál Dávid, Tóth Ferenc, Czégel Máté, Paku Roland – Hajdú Ádám, Reznek Donát (Pekár László, 50.), Holman Dávid (Kozma Máté, 52.) – Vécsei Bálint (Lang Ádám, 70.), Novothny Soma (Erdélyi László, 50.), Szécsi Márk összetételben szerepeltette csapatát – írja az mlsz.hu.

A mérkőzés első góljára kevesebb mint hét percet kellett várni, ekkor szép kényszerítő után Vécsei Bálint lépett ki a védők között, betört a 16-osra, majd a bal sarokba helyezett. Az olaszok főleg felívelésekkel próbálkoztak, és a 9. percben, első komolyabb helyzetükből máris kiegyenlítettek. A félidő hajrájában Vécsei egy szabadrúgásgóllal vette vissza az előnyt, de a hazaiaknak egy percre sem volt szükségük az újabb egyenlítésre. A második félidő első felében is megmaradt a meccs elején kiharcolt magyar mezőnyfölény, és ezt az 53. percben sikerült is kihasználni, Szécsi Márk 25 méterről hatalmas gólt lőtt. Bár az utolsó tíz percben az olaszok beszorítottak bennünket a saját térfelükre, a harmadik magyar találatra már nem érkezett válasz, 3–2-re megnyertük a találkozót.

„Nagyon kemény mérkőzésen vagyunk túl, az olaszok borzasztóan agresszíven, harcosan futballoztak. Játékban végig jobbak voltunk, kombinatívan játszottunk, szép gólokat lőttünk, míg a házigazdák a fizikai fölényüket igyekeztek kihasználni, és folyamatosan keresték a lehetőséget a párharcokra. Örülök a sikernek, megérdemelt győzelmet arattunk” – mondta a lefújás után Tuboly Frigyes.

A harmadik meccsünkön, csütörtökön a görögök U17-es válogatottjával mérkőzik meg csapatunk.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs iránt a Celtic érdeklődik – sajtóhír

Légiósok
4 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
36 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
37 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
42 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
59 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
1 órája

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája