Futsal: norvég főpróba a szerbek elleni vb-pótselejtező előtt

Vágólapra másolva!
2012.03.16. 08:22
Címkék
Szombaton Ikrényben, hétfőn pedig Szombathelyen mérkőzik meg egymással a magyar és a norvég futsalválogatott. Mindkét együttes számára főpróbának számít a két meccs, hiszen egy héttel később a mieink és a skandinávok is világbajnoki pótselejtezőt játszanak (a magyar válogatott a szerbekkel, a norvégok az olaszokkal).

Frank Tamás szövetségi edző a hét elején hirdette ki a norvégok elleni keretet, amelyből sérülés miatt hiányzik a csapat egyik kulcsjátékosa, a Rába ETO-ban szereplő Lódi Tamás, valamint a szintén győri Harnisch Péter is. Lódi szinte biztosan nem lehet ott a szerbek elleni első mérkőzésen, Harnisch esetében azonban még van esély a felépülésre.

„Ellenfelünk hasonló stílusú futsalt játszik, mint a szerb válogatott, még ha minőségben el is marad vb-selejtezős ellenfelünktől – nyilatkozta a szombati meccs előtt Frank Tamás az mlsz.hu-nak. – A norvégok várhatóan a fizikális fölényüket igyekeznek kihasználni, felvállalják az ütközéseket, agresszív, harcos futsalra számítok tőlük, akárcsak egy héttel később a szerbektől. Játékosaimtól azt várom, hogy olyan vehemenciával küzdjenek, mintha tétmérkőzésen lépnének pályára. Bízom benne, hogy ezen a két meccsen visszarázódunk a nemzetközi ritmusba, és ki tudjuk javítani a gyöngyösi selejtezőn kiütköző hibáinkat.”

FELKÉSZÜLÉS
PROGRAM
Magyarország–Norvégia március 17. (szombat), 18 óra – Ikrény, Kulturális és Sportközpont
Magyarország–Norvégia március 19. (hétfő), 18 – Szombathely, Savaria Aréna
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Balázs Zoltán (Rába ETO), Reveland Zoltán (Üllő FC Cső-Montage)
Mezőnyjátékosok: Dávid Richárd (Colorspectrum Aramis), Dróth Zoltán (Rába ETO), Csopaki István (Rába ETO), Gyurcsányi Zsolt (Rába ETO), Halmos Máté (Admirál Haladás), Lovas Norbert (MVFC Berettyóújfalu), Nagy Tamás (MVFC Berettyóújfalu), Németh Péter (Colorspectrum Aramis), Sámson Zoltán (Vasas Déli Futsal), Tóth Szabolcs (Colorspectrum Aramis), Trencsényi János (MVFC Berettyóújfalu)

 

Legfrissebb hírek

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
34 perce

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
56 perce

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
59 perce

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
1 órája

Közel 20 ezer futót várnak a Budapest Félmaratonra

Atlétika
1 órája

Döntött kérői közül Xavi Simons; megvan Haller új csapata – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Atlétika: Szabados Ármin megdöntené az U20-as világcsúcsot

Utánpótlássport
1 órája

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik