U19-es válogatott: Spanyolországba utazik Tuboly Frigyes együttese

2012.02.07. 08:16
Címkék
Spanyolországi nemzetközi tornára utazott az U19-es magyar válogatott. Tuboly Frigyes Európa-bajnoki selejtezőre készülő együttese csütörtökön Portugália, szombaton Norvégia, míg hétfőn Svédország korosztályos csapata ellen lép pályára.

A mieink csütörtökön, szombaton és jövő hétfőn lépnek pályára, az egyaránt remek játékerőt képviselő portugál, norvég és svéd korosztályos csapattal mérkőznek meg. Tuboly Frigyes szövetségi edző húsz fős keretet jelölt ki a három mérkőzésre, az együttes magját azok a játékosok alkotják, akik az ősszel kiharcolták a továbbjutást az Európa-bajnoki selejtezőkből, de néhány új futballista is elutazik a csapattal.

„A háromnapos januári összetartás után három nemzetközi meccsel folytatjuk a felkészülésünket a májusi elitkörre – mondta az mlsz.hu-nak Tuboly Frigyes. – A cél az, hogy mérkőzéseken is begyakoroljuk azokat a játékelemeket, amelyeket az idei első edzőtáborban átvettünk, emellett szeretnék megnézni néhány új játékost, aki az utóbbi időszakban hívta fel magára a figyelmet. Külön örülök, hogy rendkívül erős ellenfelekkel mérkőzünk meg, biztos vagyok benne, hogy ez a három mérkőzés hasznos állomása az elitkörre való felkészülésünknek.″

 

AZ U19-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dombó Dávid (Illés Akadémia), Abu Attila (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Poór Patrik (MTK), Lang Ádám (Veszprém FC), Tar Zsolt (Puskás Akadémia), Tóth Ferenc (Szigetszentmiklós), Patvaros Zsolt (Kecskeméti TE), Szécsi Márk (Debreceni VSC), Hajdu Ádám (MTK Budapest), Bese Barnabás (MTK Budapest), Reznek Donát (Nyiregyháza Spartacus), Pekár László (Kecskeméti TE), Pál Dávid (Zalaegerszegi TE), Radó András (Illés Akadémia), Tóth Bálint (Újpest FC), Paku Roland (Győri ETO FC), Vécsei Bálint (Honvéd FC-MFA), Erdélyi László (Honvéd FC-MFA), Király Patrik (Puskás Akadémia), Batik Bence (Ferencváros)

 

Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
21 perce

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
22 perce

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
9 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
9 órája