U17-es válogatott: szlovákiai együttessel készülnek az Eb elitkörére

2012.02.21. 14:47
Címkék
A tavaszi Európa-bajnoki elitkörre készülő U17-es labdarúgó-válogatott szerdán nemzetközi edzőmérkőzésen is pályára lép – adta hírül az mlsz.hu. Pisont István szövetségi edző csapata az idei második összetartásán vesz részt Telkiben, és a háromnapos edzőtábor végén, szerda délben válogatottunk a szlovák Banská Bystricával játszik edzőmérkőzést.

A 23 fős keretbe ezúttal több olyan játékos is bekerült, aki az elmúlt időszakban nem kapott lehetőséget a csapatban, de korábban már bizonyított a válogatottban.

„A januári edzőtáborban főleg a már korábban begyakorolt játékelemek ismétlése és gyakorlása volt terítéken, most pedig szeretnénk továbbfejleszteni azt az alapjátékot, amelyet az őszi Eb-selejtezőkön sikerrel alkalmaztunk – mondta az mlsz.hu-nak Pisont István. – Vannak új játékosok a keretben, főleg olyan futballisták, akik korábban már dolgoztak együtt a korosztállyal, és most ismét megnézzük, milyen állapotban vannak. Bár ezúttal nem egy válogatott lesz az ellenfelünk, úgy gondolom, a besztercebányaiak elleni edzőmérkőzés is megfelel majd a szakmai céloknak, hiszen külföldi csapattal játszhatunk egy várhatóan jó ritmusú meccset."

AZ U17-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Hrabina Alex (Nyíregyháza), Dániel Csaba (FTC), Alasztics Marcell (Győri ETO)
Védők: Németh Áron (Illés Akadémia), Baksa Dénes (Puskás Akadémia), Asztalos Dávid (MTK Budapest), Lorencz Márton (Puskás Akadémia), Kovács Tamás (Illés Akadémia), Dékány Péter (MFA), Pataki Zsolt (Parma), Bobál Dávid (MFA)
Középpályások: Németh Márió (Illés Akadémia), Berecz Zsombor (Vasas), Medgyes Zoltán (Illés Akadémia), Hujber Tamás (MTK), Nagy Dominik (PMFC), Csillag Dáriusz (MFA)
Támadók: Tóth László (PFLA), Bereczki Dániel (DVSC), Bobál Gergely (MFA), Farkas Zoltán (Győri ETO), Vida Krisztofer (Twente), Varga Szabolcs (Vasas)

 

Legfrissebb hírek

Esélylatolgatás: hasonlóan nehéz az ETO és a Ferencváros sorsolása a bajnokság végéig

Labdarúgó NB I
9 perce

A Sporting edzője az Arsenalról: Három-négy hatalmas lehetőségünk volt, nekik egy sem

Bajnokok Ligája
39 perce

Radó András: Vannak még terveim az élvonalban

Labdarúgó NB II
47 perce

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
1 órája

NHL: a Colorado biztossá tette elsőségét nyugaton

Amerikai sportok
1 órája

Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe

Egyéb egyéni
1 órája

Játékossors: a korábbi válogatott támadó Ausztriában súlyos sérülést szenvedett

Légiósok
2 órája

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik