Futsal: egygólos vereséget szenvedett a magyar női válogatott

2012.01.26. 09:21
Címkék
Bár a mérkőzés nagy részében mezőnyfölényben játszott, bátortalan játéka miatt egygólos vereséget szenvedett a női futsalválogatott az oroszoktól Budaörsön – számolt be róla az mlsz.hu.

Megilletődötten futsalozott a magyar csapat a sportágat jóval régebb óta űző, tapasztaltabb orosz csapat ellen. Ugyanakkor az első öt perc a magyar csapaté volt, három nagy helyzete is kimaradt.

A hetedik percben esett a találkozó első – s mint utóbb kiderült – egyetlen gólja: egy kapu előtti kavarodás után Oleszja Gyigyenko lövése után a labda Vincze Anikó lábát is érintve került a magyar hálóba.

A folytatásban az oroszok az eredmény tartására törekedtek, visszahúzódtak, ez azzal is együtt járt, hogy a teret kapó magyar lányok mezőnyfölénybe kerültek. Nagyobb határozottsággal, gyorsabb játékkal, néhány egyéni villanással esély lett volna a játék képének inkább megfelelő döntetlen kiharcolására – de nem sikerült gólt szerezni.

Frank Tamás szövetségi edző szerint a nem túlságosan magas színvonalú találkozón közel állt a magyar csapat a döntetlen kiharcolásához, de az oroszok győzelme megérdemelt. Az edző abbéli reményének adott hangot, hogy a csütörtöki, üllői mérkőzésen szebbik arcát mutatja majd a magyar csapat

FUTSAL FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Oroszország 0–1 (0–1)
A válogatott összeállítása a következő volt: Vincze Anikó – Schmuczer Angéla, Zágor Bernadett, Nagy Anett, Halászi Kinga. Cserék: Ganczer Hajnalka, Üveges Katalin, Horváth Hanna, Pádár Anita, Varga Adél, Szabó Boglárka.

 

 

Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
17 perce

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
17 perce

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
59 perce

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
8 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
9 órája