Válogatott: a horvátokkal meccselhet augusztusban az Egervári-csapat

2011.12.27. 09:27
Címkék
A Nemzeti Sport értesülése szerint Horvátország lehet a magyar labdarúgó-válogatott ellenfele augusztusban.

Úgy tűnik, Egervári Sándor szövetségi kapitány legénysége acélos ellenfelek ellen lép pályára a 2014-es brazíliai világbajnoki selejtező kezdetéig, a magyar válogatott február 29-én Bulgáriával játszik Győrben, majd a tervek szerint június elején – elseje és ötödike között valamikor – Csehország legjobbjaival méri össze erejét Prágában, és úgy tetszik, nemzeti tizenegyünk a 2012. szeptember 7-én megrendezendő első, Andorra elleni világbajnoki selejtező előtt Horvátországgal csap össze augusztusban.

Érdekes, hogy az Izraeli Labdarúgó-szövetség honlapja tényként közölte hétfőn, válogatottja Magyarország ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen augusztusban. Úgy tudjuk, az izraeliek valóban megkeresték a Magyar Labdarúgó-szövetséget a találkozó ügyében, de ennél tovább nem jutottak a felek. Vagyis jelen állás szerint szinte biztos, hogy válogatottunk a horvátokkal játszik, mégpedig idehaza, de egyelőre nem tudni a pontos helyszínt.

Mindegyik említett csapat erős, talán Bulgária lóg ki a sorból, hiszen jelenleg a FIFA-ranglista 84. helyén áll. Csehország a 33., Horvátország az igen előkelő 8. pozíciót foglalja el, míg a mieink – Izraellel holtversenyben – a 37.-ek. De a lényeg ebben az esetben nem feltétlenül a helyezés – hanem a tökéletes felkészülés.

Legfrissebb hírek

A második elődöntőt játssza a Dijonnal az Esztergom a női kézilabda El-ben

Kézilabda
46 perce

Női kézilabda MK: Győr–FTC rangadóval kezdődik a négyes döntő

Kézilabda
1 órája

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
1 órája

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
1 órája

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
1 órája

Könyv jelent meg a Magyar Athletikai Club 150 évéről

Atlétika
1 órája

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Egyéb egyéni
2 órája

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik