U16-os válogatott: a mieink vereséggel zárták az izraeli tornát

2011.12.11. 20:39
Címkék
Az U16-os magyar válogatott lejátszotta utolsó mérkőzését az izraeli nemzetközi tornán: a szerbek és az izraeliek elleni döntetlenek után vasárnap az olasz korosztályos csapat volt a mieink utolsó ellenfele, és 1–0-ra elveszítettük a mérkőzést.

Pisont István szövetségi edző az Ordasi Gergő – Kecskés Ákos (Bíró András, 49.), Talabér Attila, Spander Csaba, Hutter Máté (Barna Szabolcs, 41.) – Gazdag Dániel, Jakab Richárd (Szántó Tamás, 33.), Koszta Márk – Zsótér Donát, Sejben Viktor (Mayer Milán, 45.), Pintér Nikola (Németh Erik 41.) összetételben szerepeltette együttesét.

Válogatottunk első és második félidei teljesítménye között óriási volt a különbség, míg a szünetig sehogyan sem akart összeállni a csapat játéka, addig a fordulás után jókora fölényben játszottunk, és több ziccert is kialakítottunk, melyek azonban kimaradtak. A találkozó egyetlen gólját az olaszok szerezték az első félidő közepén, mi Zsótér és Németh révén jártunk a legközelebb az egyenlítéshez, de közvetlen közelről sem sikerült bevenni az ellenfél kapuját. Válogatottunk 1–0-ás vereséggel zárt, és két ponttal fejezte be a tornát.

„Az első félidei játékunk nem volt értékelhető, olyan felfogásban játszottunk, amit a válogatottnál nem tudok elfogadni – mondta a meccs után Pisont István az mlsz.hu-nak. – A második félidőben hatalmas javulás állt be a teljesítményünkben, itt helyenként már nagyon tetszett, amit mutattak a játékosok. Teljesen más volt a ritmus, jóval az ellenfél fölé nőttünk, de az olaszok bírták a nyomást, és némi szerencsével kivédekezték a teljes félidőt. Reális esély volt a pontszerzésre, ha az első félidőben is úgy játszunk, mint a szünet után, akkor meg is nyertük volna a meccset. Összességében hasznos tapasztalatokat szereztünk a tornán, a hozzáállással nem volt gond, de csak a meccsek egyes periódusaiban valósult meg, amit előre elterveztünk. Tehetség terén jól állunk, de sokat kell még dolgoznunk ahhoz, hogy jöjjenek az eredmények is."

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna az első fordulóban búcsúzott Linzben

Tenisz
7 perce

Férfi kézilabda BL-rájátszás: Kielce–Szeged visszavágó

Kézilabda
10 perce

Kovács Bendegúz bekerült az AZ Alkmaar Kl-negyeddöntős keretébe a Sahtar Doneck ellen

Légiósok
48 perce

Női kézilabda Eurokupa: Törökország–Magyarország

Kézilabda
55 perce

Videó: aranyérmet várnak a vb-re készülő magyar női jégkorong-válogatott játékosai

Jégkorong
1 órája

Röplabda: MVP-címmel vonul vissza a Vasas csapatkapitánya

Röplabda
1 órája

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
1 órája

Szuperliga: Topolya–IMT Novi Beograd

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik